Gólyahír Rogán Antaléknál

A politikusnak kislánya született.

Rogán Antal, a Miniszterelnöki Kabinetiroda vezetője negyedszer is édesapa lett. A miniszternek eddig három fia született, immár lányos apának is vallhatja magát. A tárcavezető csodás ajándékot kapott születésnapjára, ugyanis a kislánya pontosan ezen a napon jött világra – tudta meg a blikk.hu.

Egy ismerős megerősítette a hírt

A portál megjegyezte, hogy míg korábban több interjúban és tévéműsorban is szerepelt a párjával, a jelenlegi – immár harmadik – feleségével már kerüli a nyilvánosságot a miniszter. Így korábban csak folyosói pletykákból lehetett hallani, hogy felesége, Barbara – akivel négy éve házasok – áldott állapotba került. Csak a közvetlen barátok és kollégák tudtak arról, hogy Rogán Antal 53 évesen ismét apa lesz.

„A hír igaz, megszületett a kislányuk”

– tudta meg a portál egy, a neve elhallgatását kérő közeli ismerőstől.

„Január 29-én nem jött be a kabinetülésre, pedig azon mindig részt szokott venni, onnan tudtuk meg, hogy aznap született meg a gyermeke. Furcsa véletlen, hogy épp aznap van Tóni születésnapja is. Így ezután duplán ünnepelhetnek majd”

– tette hozzá.

Rogán Antal nem nyilatkozott

A portál kereste az immár négygyermekes édesapát, aki nem szeretett volna nyilatkozni.

Első házasságában, Sonnevend Alexandrától 2003-ban született András fia, majd a második házasságában Gaál Cecíliával két fiú gyermekük született. 2009-ben Dániel, 2012-ben pedig Áron. A jelenlegi párjával, Obrusánszki Barbarával négy éve házasok, most kislányuk született – emlékezetett a blikk.hu.

Valódi Hírek