Járdánháza fideszes polgármestere tízezer forintért vásárolta a szavazatokat. Hadházy Ákosnak erről több helyi is nyilatkozott.
Hadházy Ákos videót készített több Járdánházán lakó emberrel, akik elmondták neki:
a település fideszes polgármestere tízezer forintért vásárolta meg a szavazatokat.
A közel negyedórás videóban több helyi részletesen is elmesélte, hogy az ózdi járásban lévő kistelepülésen hogyan zajlott a szavazatvásárlás.
A független országgyűlési képviselő bejegyzését teljes terjedelmében közöljük:
„EGY SZAVAZAT TÍZEZER FORINT – Járdánházán többtucatnyi ember vállalta arccal és névvel, hogy írásos vagy videós nyilatkozatot tesz a fideszes polgármester választási csalásairól.
Ebben az Ózd melletti, mérhetetlenül szegény faluban ugyanaz történik, mint oly sok más településen, de néhány elszánt honfitársunk nem hagyta a dolgot annyiban, számos bizonyítékot gyűjtött és feljelentést is tett.
A nyilatkozók – akik közül néhányat személyesen is felkerestem – elmondása egyöntetű abban, hogy a polgármester személyesen vagy »szervezőkön« keresztül juttatta el a pénzt.
Akár örülhetnénk is, hogy legalább ebben a faluban lehet valami következménye a csalásnak. Ez azonban egyáltalán nem biztos – nem csodálkoznék, ha végül a pintérség elsikálná az ügyet, vagy a polgármester némi segély felajánlásával elérné a vallomások megváltoztatását.
És ha itt végül lenne is következménye az ügynek, sajnos tudjuk, hogy Járdánháza nem kivétel, hanem a szabály. Ez megy mindenhol, a szemünk előtt csalják el az egész választást mindaddig, amíg nem biztosítjuk annak valódi feltételeit. Mindaddig, amíg a propaganda erről el tudja terelni a figyelmet, így is fog maradni.”
A videót itt lehet megnézni:
(Hadházy Ákos/Facebook)