Betelt a pohár: Feljelentést tesz a férges ivóvíz miatt a polgármester

László Attila, Pilis polgármestere nem vár tovább az ivóvíz féregtelenítése ügyében.

Fordulatot vett a pilisi ivóvízben fellelhető férgek ügye: László Attila polgármester feljelentést tesz közérdekű üzem működésének megzavarása miatt – írta meg a 444.hu.

Férgek, lárvák vannak az ivóvízben Pilis városában, pedig elvileg iható

A pilisi víztározók szellőzőrendszerének a fedőelemei ugyanis László szerint korrodálódtak,

és a szalagférgek azokon keresztül juthattak be a víztározóba, majd onnan az ivóvízrendszerbe.

Megírtuk, hogy a vízszolgáltató Daköv Kft. korábban azzal mentegetőzött:

a lakossági szabálytalan rákötések miatt jelentek meg férgek az ivóvízrendszerben.

A kormányhivatal szerint iható a víz

A polgármester a kormányzati kommunikációt is kifogásolja.

A kormányhivatal szerint ugyanis a lakossági vízszűrőkben telepedhettek meg a fonalférgek.

„Bízok abban, hogy a mostani esetet követően mind a kormányzat, mind pedig a szolgáltató levonja a szükséges tanulságot.

És minden erővel azon fognak dolgozni, hogy megoldást találjanak, nem csak Pilis hanem nagyon sok település vonatkozásában is abban a tekintetben, hogy az eddigiekkel ellentétben tiszta, színtelen és szagtalan, esztétikailag is elfogadható vezetékes ivóvíz kerüljön a magyar háztartásokba.”

A Nemzeti Népegészségügyi és Gyógyszerészeti Központ (NNGYK) szerint

az ivóvíz a fonalférgek megjelenése ellenére „tűrhető minőségű„,

az emberi egészségre ártalmatlan.

Nem csak a pilisi víz férges

Magdics Máté, a Demokratikus Koalíció megyei képviselője pénteken a Facebook-oldalán arról számolt be, hogy

a pilisi hálózattól független monorierdői ivóvízben is kimutatták a férgeket.

Mint írta, Monor képviselő-testülete emiatt csütörtökön megbízott egy független céget, hogy vizsgálja meg a település több pontján az ivóvíz minőségét.

Kapcsolódó:

DK: Kóstolgassa Müller Cecília a férges vizet! (+videó)

Újabb súlyos részletek derültek ki a férges pilisi csapvízről

Jobb lesz odafigyelni: Egyre több helyen jelennek meg férgek a csapvízben

Valódi Hírek