Déri Tibor keményen visszavágott Magyar Péter súlyos vádjai után

Déri Tibor és Magyar Péter a fővárosi cégvezetők kiválasztása kapcsán feszült egymásnak.

Déri Tibor nem hagyta annyiban, reagált a vádakra

Déri Tibor szerdán a Facebook-oldalán írta le, miért volt Magyar Péter fővárosi javaslata elfogadhatatlan.

A Demokratikus Koalíció fővárosi képviselőjének bejegyzését teljes terjedelmében közöljük:

„Árad a szakértelem – avagy az nem tetszik Magyar Péternek, hogy nem lett megszavazva egy formai hibáktól hemzsegő, több ponton szabálytalan, utolsó pillanatban elküldött tiszás beadvány.

Ahogy Budapest főjegyzője, valamint Karácsony Gergely főpolgármester is kifejtették, a Magyar Péter egy olyan tiszás beadvány elutasítását kéri számon a fővárosi frakciókon, ami:

  • nem felel meg alapvető formai követelményeknek,
  • számos ponton sérti a törvényeket és a fővárosi szabályokat, például a 30%-os cégvezetői béremeléssel,
  • ráadásul mindez egyetlen nappal a szavazás előtt érkezett meg, hogy ne lehessen róla érdemben egyeztetni, ahogy azt

a Fidesz csinálja évek óta az Országgyűlésben az este benyújtott, reggel megszavazott salátatörvényekkel.

Lehetett volna azt mondani, hogy bocsánat, ez most nem sikerült, javítjuk a hibákat.

Lehetett volna segítséget kérni, hogy ez a beadvány szabályos és törvényes formába kerüljön, és egyáltalán az elvi lehetősége meglegyen az elfogadásának.

Lehetett volna időt kérni és nekifutni újra. De nem,

Magyar Péter inkább a fideszes tempót választotta:

beleállt, hogy itt bizony minden úgy történt, ahogy kellett, csak »összenőtt, ami összetartozik«.”

Az eredeti bejegyzést itt lehet megtekinteni:

(Déri Tibor/Facebook)

Kapcsolódó:

Kemény üzenetet küldött Magyar Péternek a DK politikusa: Súlyos gondok vannak a Tisza pályázati anyagával!

Valódi Hírek