Scott Bessent jól ismert a pénzügyi világban, nem csak Donald Trump favoritja: Soros Györgynek is segédkezett.
Az Egyesült Államok szenátusa hétfőn jóváhagyta a kinevezését, így hivatalosan is eldőlt, hogy a milliárdos hedge fund-kezelő, Scott Bessent lesz az újonnan felálló Trump-adminisztráció pénzügyminisztere – írt meg a a Reuters.
Donald Trump embere, Scott Bessent kilóg a sorból, de vajon mit szól ehhez a Soros-ellenes Orbán-kormány?
Bessent kinevezését a szavazás során 16 demokrata szenátor is támogatta.
A pénzügyi szakember a meghallgatásán arról beszélt, hogy az év végén lejáró 4 billió dolláros adócsökkentés megújításának elmulasztása katasztrófa lenne az amerikai középosztály számára. Úgy véli, hogy
a vámok segítenének a tisztességtelen kereskedelmi gyakorlatok elleni küzdelemben.
Növelnék a bevételeket, és erősítenék az Egyesült Államok befolyását a tárgyalóasztaloknál nemzetközi környezetben.
Valamint cáfolta, hogy Donald Trump politikája inflációt okozna.
Növelné az olajkitermelést
Szerinte a kormányzatnak az olajtermelés növelésére irányuló erőfeszítései valójában
segítenék az árak csökkenését.
Scott Bessent 62 éves, Dél-Karolinában született,
a Yale-en diplomázott politikatudományból.
Nős – jelenleg a történelem legmagasabb rangú, nyíltan meleg szövetségi tisztviselője –, két gyermeke van. A pénzügyi világban elhelyezkedve
dolgozott Jim Chanosnak és Soros Györgynek is,
mielőtt megalapította saját cégét.