Molnár Csaba úgy kiosztotta az orosz Barátság-érdemrenddel kitüntetett Szijjártó Pétert, hogy a fal adta a másikat

Szijjártó Péter Donald Tuskot nevezte Soros-bérencnek, erre reagált Molnár Csaba.

Molnár Csaba, a DK ügyvezető alelnöke vasárnap a Facebook-oldalán reagált Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter legutóbbi kirohanására.

„Az orosz Barátság-érdemrenddel kitüntetett Szijjártó Péter Soros-bérencnek nevezte a lengyel miniszterelnököt.

A maradék esze is elment ennek a fiúnak. Már ha volt valamikor. Orbánnak ilyenek kellenek. Oktalan szájalógépek. Mert ugye nehezebb lenne értelmes emberekkel árulni a hazát. A hülyékkel minden egyszerűbb”

– írta Molnár Csaba.

Szijjártó Péter úgy érzi, Donald Tusk is „Soros-bérenc”

„Minket, egy európai uniós tagországot és még néhány közép-európai országot, szintén uniós tagországokat, az energiabiztonságunkat veszélyezteti egy olyan ország, amely tagjelölt, tehát tagja akar menni az Európai Uniónak. És eközben az Európai Bizottság minket próbál meggyőzni arról, hogy engedjük a szankciókat és hagyjuk azt, hogy az ukránok a »bolondját járassák velünk energiabiztonság szempontjából«”

fogalmazott korábban Szijjártó, közölve, szerinte „ez nem fog menni a jövőben, ezt világossá tettük”.

Donald Tusk lengyel miniszterelnök azon megjegyzésére, amely szerint ha Orbán Viktor blokkolja a szankciókat, akkor egyértelműen kiderül, hogy Putyin csapatában játszik és nem a miénkben”, Szijjártó azt mondta:

az európai politikában van jó néhány olyan „Soros-bérenc”,

aki el sem tudja képzelni, hogy vannak olyanok, akik a saját érdekeiket képviselik – fejtette ki nézeteit a magyar külügyminiszter.

„Mi a magyar érdekeket képviseljük, nekünk Magyarország az első”

– mesélte.

„A szomszédságban folyó háborúról világos a véleményünk, de ez nem a mi háborúnk és ezért nem vagyunk hajlandók ennek a háborúnak az árát fizetni”

– ismételte, hozzátéve, „nem vagyunk hajlandók tolerálni azt, hogy ezen háborúra hivatkozva egyesek a magyar emberek, Magyarország, a magyar gazdaság energiabiztonságát kockára akarják tenni és nem fogjuk hagyni, hogy a magyar emberekkel viseltessék ennek a háborúnak a terhét”.

(Dr. Molnár Csaba/Facebook)

Valódi Hírek