Szakértők szerint 35-40 ezer ember lehetett jelen.
Robert Fico kormánya ellen Pozsonyban és további huszonegy városban pénteken tartottak nagyszabású tüntetést, így Eperjesen, Trencsénen, Nagyszombaton, Érsekújváron, Besztercebányán, Léván, Poprádon, Vágbesztercén is. Martin Kráľovič biztonsági szakértő értékelése szerint a szlovák fővárosban 35-40 ezer ember vonult utcára – írta a 444.hu a DenníkN tudósítása alapján. A szervezők szerint hatvanezren vettek részt az eseményen.
Megírtuk, hogy január közepén bizalmatlansági indítványt nyújtottak be Robert Fico miniszterelnök és a SMER-kormány ellen. Az ellenzék fő aggályai Fico külpolitikája, amely szerintük Szlovákiát Moszkva irányába terelheti. Emellett a belpolitikai problémák is jelentősek, mint például az egészségügy válsága és az infláció kezelhetetlensége. Az ellenzéki pártok egyhangúlag kijelentették, hogy
nem támogatják az ország keleti orientációját,
és fontosnak tartják Szlovákia EU– és NATO-tagságának megőrzését. Fico az előrehozott választás lehetőségét is belengette.
Távozásra szólította fel a tömeg Orbán barátját
A Békét Ukrajnának civil szervezet a fővárosban tartott tüntetésen amellett, hogy távozásra szólította fel Robert Ficót, több követelést is megfogalmazott.
A miniszterelnököt a törvények betartására, az intézmények függetlenségének tiszteletben tartására és átlátható kormányzásra szólították fel. A kormányt arra kérték, hogy utasítson el bármiféle együttműködést Oroszországgal, amely
„háborút folytat Ukrajna ellen, és veszélyezteti Szlovákiát”
– idézte a portál. Azt is megfogalmazták, hogy a kormánynak fel kell hagynia Ukrajna támadásával, amelynek Vlagyimir Putyin agressziójával kell szembenéznie.
A kormányt és az állam legfőbb képviselőit arra is felszólították, hogy állítsák meg Robert Fico törekvéseit, hogy megváltoztassa Szlovákia külpolitikai irányultságát, ami ellentétes az EU-val és a NATO-val szemben vállalt kötelezettségekkel. Ficót arra kérték, hogy adja vissza mandátumát és az ország jövője érdekében mondjon le tisztségéről.
„Az SIS azt állítja, hogy komoly információi vannak Szlovákia destabilizációjára irányuló erőfeszítésekről. Nekünk is vannak ilyen információink. A korrupció régóta destabilizálja Szlovákiát, nem a civil szervezetek, hanem önök!”
– mondta Zuzana Petkovát, az Állítsuk meg a Korrupciót (Nadácia zastavme korupciu) szervezet tagja felszólalásában.
Két héten belül a második kibertámadás érte Szlovákiát
Korábban a szlovák földhivatalt (ÚGKK) érték kibernetikai támadások, emiatt megbénult az intézmény informatikai rendszere. Szüneteltetni kellett az ügyfélfogadást is. Akkor a támadásokat a szlovák hivatalos szervek szerint Ukrajnából indíthatták. Pénteken délben a szlovák egészségbiztosító ellen hajtottak végre kibertámadást. Ezt szintén a civil szervezetekkel hozta összefüggésbe a miniszterelnök – írta a DenníkN.
A portál emlékeztetett, hogy a miniszterelnök a hét elején pedig többek között a civil szervezeteket vádolta meg azzal, hogy a tüntetéseken puccsot akarnak végrehajtani a demokratikus választásokon megválasztott kormány ellen. De erre vonatkozóan semmilyen bizonyítékot nem szolgáltatott.
A tüntetésről készült fotókat »»ITT«« nézheted meg.