Az egyik sérültet megpróbálták újraéleszteni, de már nem tudtak segíteni rajta.
Hárman meghaltak lakástűzben szombaton
Két helyszínen
hárman vesztették életüket lakástűz miatt
– közölte szombat este a katasztrófavédelem.
A közlemény szerint szombat délután egy makói házhoz riasztották a tűzoltókat, miután az ott lakókat hosszabb ideje nem érték el. Egy szabadnapos tűzoltó, aki a Vágóhíd utcai ingatlan redőnyén égésnyomokat talált, a hivatásos egységek kiérkezése előtt bejutott az ingatlanba, ahol egy korábbi tűz miatt kiégett szobában
két embert talált, akik életüket vesztették.
Közlésük szerint szintén szombat délután kigyulladt, és teljes terjedelmében égett egy ötven négyzetméteres lakóház Akasztón, a Petőfi Sándor utcában. A tűz keletkezésének idején két ember tartózkodott az épületben. A tűzoltók több oldalról oltották a lángokat. Az égő épületből az ablakon keresztül kimentették a bent tartózkodókat, mindketten megsérültek.
Az egyik sérültet megpróbálták újraéleszteni, azonban a gyors beavatkozás ellenére sem lehetett megmenteni az életét. Az épületből egy gázpalackot is kivittek a tűzoltók, amelyet hőhatás ért, ezért azt visszahűtötték – írták.
A katasztrófavédelem mindkét tűzeset keletkezési okát és körülményeit vizsgálja.
Idén már hatan vesztették életüket lakástűzben Magyarországon
Felhívták a figyelmet arra, hogy az újabb esetekkel együtt
idén már hatan vesztették életüket lakástűzben.
A tüzek mielőbbi észleléséhez a legjobb megoldás, ha füstérzékelőt telepítünk az otthonunkba. Egy plafonra szerelt füstérzékelő a tűz keletkezésekor azonnal jelez, amikor még van idő megfékezni, vagy elhagyni az épületet – közölték.
(katasztrofavedelem.hu nyomán)
(Címlapkép: illusztráció / kapos.hu)