Mi lesz ebből? Megszólalt a MÁV a Keletinél túlfutott vonat ügyében

Itt a MÁV reakciója: nem műszaki hiba következtében történt túlfutás a Keleti pályaudvaron szombaton.

Megírtuk szombaton, hogy a Keleti pályaudvarról Brassóba 18:23-kor elindult Corona InterCity (IC 407) vonat tisztázatlan okból figyelmen kívül hagyott egy megállásra felhívó jelzést,

és csak néhány méterrel később állt meg.

Több méterrel haladta meg a tiltó jelző táblát az IC

Vasárnap a MÁV megszólalt az ügyben. A Blikk küldött kérdéseket a vasúttársaságnak. Kiderült, hány méterrel futott túl a vonat.

A Corona InterCity szombat este tehát nem vette figyelembe egy továbbhaladást tiltó jelzőt, és mintegy 5 méterrel haladta azt meg.

Az utasok nem voltak veszélyben. Ezt egyébként a korábbi közleményben is leszögezte a MÁV.

A MÁV január elsejétől működő Országos Haváriaközpontjának kérésére a vasútbiztonsági szakemberek a mozdonyvezető meghallgatása után továbbengedték a vonatot. A helyszíni vizsgálatot követően, 19:30-kor 105–110 perces késéssel indult az IC.

A MÁV azt is írta, hogy az elsődleges vizsgálat alapján

nem műszaki hiba okozta a jelző meghaladását.

Milyen kárpótlásra számíthatnak az utasok a Keleti pályaudvaron történt túlfutás miatt fellépett késés miatt?

Belföldi forgalomban a felár megfizetésével igénybe vett közvetlen vonat késése esetén az utasaink az alábbi mértékű átalány-visszatérítésre jogosultak a menetjegyen feltüntetett indulási állomás és célállomás között:

  • 30–119 perc késéssel történő érkezés esetén a menetjegy árának 25 százaléka,
  • 120 perc vagy annál nagyobb késéssel történő érkezés esetén a menetjegy árának 50 százaléka.

A nemzetközi forgalomban a visszatérítés 60 perc felett 25 százaléka, 120 perc felett pedig 50 százaléka.

Az érintett utas az ügyfélszolgálathoz fordulva kapnak bővebb tájékoztatást.

Kapcsolódó:

Ezt mivel magyarázza Lázár János? Túlfutott az egyik vonat a Keleti pályaudvaron

Valódi Hírek