Nagyon boldog Böröcz László, egy nap alatt plusz egymillió forintot tettek zsebre.
A fideszes politikus bejelentette: nem fogják lezárni a Halászbástya alsó részét
Nem csak a kordonoktól búcsúznak el, semmilyen más módon nem fogják lezárni a Halászbástya alsó szakaszát – tudatta „nagyvonalúan” Böröcz László I. kerületi fideszes polgármester szerdán az ATV Egyenes Beszéd műsorában.
Elmondta, szerinte ők az önkormányzat kiadásait – többek között a kerület takarításának finanszírozását – fedezték volna a fizetős Halászbástya bevételéből, azonban belátták, hogy „nem ez a megfelelő lépés”.
Nem terhelné a kormányt, de pénz kell neki
Hozzátette, jelenleg vizsgálják, hogy honnan tudnak pénzt szerezni. Ugyanakkor azt is mondta, hogy a gazdaság rossz állapota miatt ő
nem a kormánynál kezdené a gyűjtögetést.
Szépen hoz a konyhára a fizetős belépő
A Halászbástya körül elhelyezett fekete kordonokkal kapcsolatban azt mondta, hogy ezek kihelyezése nem volt szerinte pluszkiadás az önkormányzatnak, mert a kordonok 260 ezer forintba kerültek, ám a lezárás egy napja alatt az előző év azonos időszakához képest
plusz egymillió forint bevételhez jutottak a belépőjegyek eladásából
– osztotta meg.
A fideszes politikus az adásban elmondta, hogy részben támogatta a Halászbástya alsó szintjének lezárását, majd kiemelte, hogy külföldön is gyakori, hogy nevezetességek látogatása díjköteles, példaként a prágai Arany utcácskát említette. Úgy érvelt, hogy a Halászbástya egy része már 1995 óta fizetős, és eddig ez nem váltott ki ellenérzéseket szerinte.
Mik a feladatok? Böröcz László elárulta
Böröcz szerint „elsődleges feladatuk” a kerületi lakók „érdekeinek képviselete”, valamint „az egészséges együttélés biztosítása” a helyiek és a turisták között. Mint mondta, a kordonok kihelyezésével kapcsolatban érkeztek hozzájuk lakossági visszajelzések: voltak, akik támogatták a kezdeményezést, míg mások nem értettek vele egyet.
Mint ismert, január 1-jén a Halászbástya alsó részén fekete kordon és egy tábla jelent meg, amely szerint 1500 forintos jegy megvásárlásával lehet csak kilátni a Dunára. A kerület fideszes vezetése még decemberben döntött erről, egy hónapos próbaidőszakot elrendelve januárra.
Karácsony Gergely kiakadt a lekordonozott Halászbástyán
Karácsony Gergely főpolgármester a közösségi oldalán éles kritikákkal reagált az önkormányzat tervére.
„Szörnyű látvány a lekordonozott és fizetőssé tett Halászbástya. Ebben az ügyben jog- és hatásköre az I. kerületi önkormányzatnak van, de véleménye sokunknak. Nekem is:
ez egy abszurd és méltatlan eljárás”
– írta.
Visszatáncolt a fideszes
Böröcz László ezután azt írta a Facebookon:
„A Halászbástyát üzemeltető önkormányzati cégünk javaslata alapján a testület döntött arról, hogy a fizetős övezetet teszt jelleggel terjesszük ki a Halászbástya alsó részére is. Január elsejével ez meg is történt, de a kivitelezés nem volt megfelelő, ezért
a kordon elbontásáról intézkedtem, ami azóta meg is történt.”
(telex.hu nyomán)
Kapcsolódó:
FRISS: Azonnal visszavonulót fújt a fideszes önkormányzat, elbontották a kordont a Halászbástyánál