Megint mi járunk rosszul: Brutálisan megfizetjük a boltokban a forint gyengülését

Csak a forint folyamatos gyengülése miatt már tavasszal 3-4 százalékkal drágulhatnak az élelmiszerek – véli Raskó György.

Szimplán a forint gyengülése miatt 3-4 százalékkal nőhet az élelmiszerinfláció – véli az agrárközgazdász.

„Ha a mostani 415 forint körüli szinten marad a forint, akkor tavasszal ennek a hatása az importált élelmiszerek árában meg fog jelenni, azaz csak emiatt 3-4 százalékos drágulás, általános drágulás várható”

– mondta el Raskó György az atv.hu kérdésére.

Más elemző úgy véli, hogy egyértelmű az összefüggés a forint gyengülése és Donald Trump megválasztása között.

A régi-új amerikai elnök ugyanis a vámok megemelésével az euró – és ezzel az ettől függő forint – dollárral szembeni leértékelését éri el. Ha ugyanis valóban bevezeti az Egyesült Államok a vámokat az Európai Unió termékeivel szemben, akkor ezek csak úgy maradhatnak versenyképesek,

ha az európai fizetőeszköz elveszti az értékét az amerikaival szemben.

Egyszerű példa: ha 10 százalékos vámot vet ki Trump a német autók USA-ba szállítására, akkor ezek a cégek nem emelhetik meg ugyanennyivel az áraikat, mert akkor nem lesznek versenyképesek. Ugyanakkor, ha ennyivel gyengül az euró a dollárral szemben, akkor Németországban elszámolva ugyanakkora bevételt könyvelhetnek el, mint azelőtt. Legalábbis átmenetileg. Ez pedig a német autóipartól függő magyar gazdaságra is nyomást helyez.

Ennek a vége pedig további forintgyengülés.

„Nagyobb esélye van annak, hogy akár 420 fölött ragadjon tartósan az euró-forint árfolyama, mint annak, hogy közelebb legyünk a 400-as lélektani szinthez”

– mondta a portálnak Virovácz Péter elemző.

És természetesen a fenti okokból a dollárhoz képest még nagyobb forintgyengülésre kell számítanunk. Utóbbi egyébként már az üzemanyagok árában is meglátszik.

Valódi Hírek