Nem vár tovább a DK: lépnek az adatszivárgás okainak kiderítéséért.
Sajtóinformációk szerint továbbra is árulják az interneten a Védelmi Beszerzési Ügynökség szerveréről ellopott, titkos katonai adatokat. A Demokratikus Koalíció keddi közleményében azt írta, az
Orbán-kormány semmit sem tesz
a súlyos nemzetbiztonsági kockázatokkal járó ügy megoldása érdekében, a kormány tagjai inkább összevissza hazudoznak.
2024 novemberében robbant a hír, amely szerint egy nemzetközi hekkercsoport betört a magyar Védelmi Beszerzési Ügynökség szervereire. Az információk szerint ötmillió dollárt kértek azért, hogy az ott zárolt adatokat feloldják, és hogy ne hozzák nyilvánosságra azokat.
A magyar katonai adatok november 21-én már nem szerepeltek az oldalon, ebből a szakértők arra következtettek, hogy a magyar kormány esetleg kifizette a pénzt a zsarolóknak. Ám ez nem így történt, ugyanis újabb 46 képernyőfotót tettek szabadon elérhetővé, hogy bebizonyítsák, valóban birtokukban vannak ezek az anyagok.
A DK a Nemzetbiztonsági Bizottság összehívását kezdeményezi az adatszivárgás miatt
A DK azért kezdeményezi az Országgyűlés Nemzetbiztonsági Bizottságának összehívását, hogy választ adjon a kormány több fontos kérdésre is. Többek között arra, hogy
hol hibázott az Orbán-kormány,
ami miatt bűnözők lophatták el a magyar katonai titkokat. Arra is kíváncsi a párt, hogy mit tett a kormány az adatok visszaszerzése érdekében és felvették-e a kapcsolatot más országok hatóságaival az ügy megoldása érdekében.
„A magyar embereknek joguk van tudni a válaszokat. Az Orbán-kormány nem titkolhatja el a felelősségét az egyik legsúlyosabb nemzetbiztonsági botrányban”
– hangsúlyozták a közleményben.
Kapcsolódó:
Dőlnek a dominók: Itt az első áldozata az Orbán-kormány hekkerbotrányának