Hétfőn jelentette be a döntést Justin Trudeau: lemond a miniszterelnökségről.
A korábbi híreknek megfelelően hétfőn bejelentette Justin Trudeau, hogy lemond pártvezetői és miniszterelnöki posztjáról, amint a Liberális Párt kiválasztotta az utódját – írta meg a CBC.
A kanadai miniszterelnök, Justin Trudeau nehéz szívvel jelentette be: lemond a kormányfői posztról
A kanadai miniszterelnök kilencévnyi hivatalban töltött idő után döntött úgy, hogy
lemond a kormányzó Liberális Párt vezetői tisztségéről.
Justin Trudeau helyi idő szerint hétfőn délelőtt tartott sajtótájékoztatót, ahol azt mondta, sokat beszélgetett családjával, mire úgy döntött, hogy lemond.
Sikere ugyanis nag mértékben köszönhető családja támogatásának.
Gyerekeinek vasárnap este mondta el, hogy határozott. Trudeau a sajtótájékoztató úgy fogalmazott:
„az ország valódi választást érdemel” a következő választásokon.
Úgy érzi, nem ő a legjobb jelölt
Szerinte világossá vált, hogy ha „belső csatákat” kell megvívnia, akkor
vélhetően nem ő lesz a legjobb választás a kanadaiak számára.
December óta párttársai közül egyre többen követelik Trudeau lemondását, mert megpróbálta lefokozni Chrystia Freeland pénzügyminisztert.
Freeland az egyik legközelebbi szövetségese volt, ám összekülönböztek, miután az ellenezte a nagyobb kiadásokra vonatkozó javaslatait.
A pénzügyminiszter nem várta meg a lefokozását, inkább magától mondott le december 16-án. Majd levelet írt, amelyben Trudeau-t „politikai trükkökkel” vádolta,
azt állítva, hogy nem az ország érdekeit tartja szem előtt.
A hétfői sajtótájékoztatón Trudeau azt mondta: amióta 2015-ben miniszterelnök lett, Kanadáért és népéért küzdött. A középosztály megerősítését és növekedését tartotta szem előtt.