FRISS: Gyurcsány nyilvánosságra hozta a levelet, amit minden fideszes képviselőnek elküldött

Március elsejével feloszlatná a mostani Parlamentet.

Beszámoltunk róla, hogy a Demokratikus Koalíció mint parlamenti párt, hivatalosan kezdeményezni tudja az Országgyűlés feloszlatását, erre parlamenten kívüli pártnak nincs lehetősége. A DK már be is nyújtotta a Parlament feloszlatásáról és előrehozott választás kiírásáról szóló határozati javaslatát. Így jelenleg egy ilyen témájú hivatalos kezdeményezés van, az a Demokratikus Koalícióé, ehhez tud csatlakozni, aki egyetért vele. A Jakab Péter vezette Nép Pártján már jelezte is: megszavazzák a kezdeményezést.

Ezzel párhuzamosan Gyurcsány Ferenc pártelnök és frakcióvezető levelet küldött mind a 133 fideszes parlamenti képviselőnek, amelyet hétfőn a közösségi oldalán is nyilvánosságra hozott.

Ezt idézzük alább változatlan formában:

Tisztelt Képviselő Asszony / Úr!

Az elmúlt években a magyar közélet, a politika és a gazdaság területén olyan fejlemények történtek, amelyek alapjaiban és visszavonhatatlanul megingatták a jelenlegi kormány hitelességét és társadalmi támogatottságát. Azok után, hogy az elmúlt 14 évben önök leépítették a kormányzat demokratikus működésének garanciáját jelentő fékek és ellensúlyok rendszerét, a 2022-es választás után még egyértelműbbé vált, hogy a kormány az alkotmányosság szelleme szerint törvénytelen. A törvényesség nem a jogszerűség látszata, hanem a törvényben rögzített népakaratnak való megfelelés.

A kormány azonban megtörte a népakaratot, amikor megszállta és szétzilálta a köztársaságot, A választópolgár nem arra adott felhatalmazást, hogy a kormány alkotmányellenesen az államhatalom kizárólagos megszerzésére törekedjen, a Fidesz mégis ezt tette, illetve ezt teszi. Egy választás akkor tükrözi a népakaratot. ha tisztességes, ám ha egy választás nem tisztességes, akkor nem a népakarat tükörképe, ezért egy ilyen választáson nyugvó kormány törvénytelen.

A választás után az is kiderült, hogy a kormánytöbbség egyetlen fontos ígéretét sem tudja betartani. A rezsicsökkentést nem tudták fenntartani, az egyéni vállalkozókat nem tudták megvédeni, és a gazdaságot sem tudják talpra állítani„ Az Orbán-kormány éppen a rendszerváltás utáni Magyarország legnagyobb megszorító csomagját vezeti be, tovább sokasodnak a gazdasági gondok, nem tudnak mit kezdeni az elszabadult inflációval, az üzemanyagárak az egekben vannak, az államadósság tízéves csúcsra ért a forint pedig soha nem ért olyan keveset, mint most.

Magyarországra soha nem látott mértékű megélhetési válság köszöntött; ma nehezebb az emberek, a családok élete, mint 15 éve, amikor önök kormányozni kezdtek. Mára a lengyelek, a csehek, a románok és lassan a bolgárok is lehagytak, lehagynak minket; mára Európa sereghajtója lettünk.

Önök a magyar emberek mellett hazánk szövetségi rendszerét is elárulták. Orbán Viktor Magyarország semlegességről beszél egy globális küzdelemben[ valójában azonban Oroszország és Kína oldalára állt, szembe menve az európai érdekkel, Európai elköteleződésünk az Orbán-kormány miatt zárójelbe került, a magyar kormánnyal szembeni európai bizalmatlanság pedig soha nem látott mértéket öltött.

A mindent felemésztő korrupció miatt eközben hazánk a jogállamiság megsértése miatt tavaly év végével elveszítette jogosultságát 400 milliárd forintnyi uniós támogatás lehívására. Ezt a pénzt örökre elvesztette az ország Önök miatt Hogyan számolnak el a lelkiismeretükkel azok után, hogy minden egyes magyar embertől elvettek 40,000 forintot? ön szerint ezek után mit várhat az ország a mostani kormánytöbbség további másfél éves kormányzásától?

Szerintünk semmi jót.
Magyarország nemzeti érdekei azt követelik meg, hogy az országot egy olyan kormány vezesse, amely hiteles, demokratikus felhatalmazással rendelkezik, és képes az egész társadalom által elfogadott döntések meghozatalára, A jelenlegi helyzet fenntarthatatlan, minden nap, amikor folytatják a kormányzást, csak meghosszabbítják Magyarország nehéz napjait.

Az a legjobb, ha abbahagyják a kormányzást és a választókra bízzák, hogy döntsenek, ki vezesse az országot. Ebben a helyzetben nem elég azt mondani, hogy mi Brüsszel ügynökei vagyunk, vagy, hogy bezzeg Gyurcsány, Mert nem Brüsszelről és rólam beszélgetünk, hanem arról, hogy Önök – mondom ezt a fideszes képviselőknek és kormányuknak – 15 év alatt nem jobb, hanem rosszabb, nehezebb életet teremtettek. Ha folytatják, csak még rosszabb lesz!

Döntsön a nép! Ezért javasoltuk, hogy az Országgyűlés 2025. március 1-jei hatállyal kimondja feloszlását. Az addig hátralévő idő módot ad a tisztességes választás jogi és politikai feltételeinek megteremtésére.
A fentiek tükrében kérdezem: ugye nem fél a magyar néptől és támogatja egy előrehozott választás kiírását?
Magyarország várja a válaszukat!

Budapest, 2025. január 6.
Gyurcsány Ferenc,
frakcióvezető

Valódi Hírek