Hiába beszélt Putyinnal a magyar miniszterelnök: Az orosz diktátor durván megalázta Orbán Viktort

Felmerül a kérdés, hogy mennyire lehet komolyan venni Orbán Viktor kijelentéseit?

Robert Fico szlovák miniszterelnök moszkvai látogatásán kifejezte készségét arra, hogy hazája az orosz–ukrán háború tárgyalásainak helyszínéül szolgáljon – közölte csütörtökön Vlagyimir Putyin orosz elnök. Hozzátette, Moszkva nem ellenzi ezt a felvetést”.

Vlagyimir Putyin bejelentette: Szlovákiának szánna „közvetítő” szerepet a háborúban

„Ami a helyszínt illeti, igen, (Fico) azt mondta, hogy amennyiben a dolgok eljutnak a tárgyalásokig, hazája örömmel nyújtana helyszínt az ilyen egyeztetésekhez”

– mondta Putyin újságírókkal folytatott beszélgetésében.

„Mi nem vagyunk ellene”

– tette hozzá nagyvonalúan.

„Ha eljutunk odáig, miért is ne? Szlovákia ugyanis szemszögünkből semleges álláspontot képvisel. Ez elfogadható verzió számunkra”

– hangoztatta a diktátor.

Folytatni fogják a „kijelölt tervet”

Elmondta, az ukrajnai konfliktus „békés rendezése” volt legfőbb témája a szlovák miniszterelnökkel folytatott megbeszélésének. Azonban közölte azt is, hogy ennek ellenére is „a különleges katonai művelet” célkitűzéseinek elérése lesz a 2025-ös év legfőbb feladata.

„Abból indulunk ki, hogy sikeresek leszünk a harcérintkezési vonalon és törekedni fogunk az előttünk álló feladatok megoldására a gazdasági szférában, amely mindennek alapja, de a szociális, a katonai biztonsági és a legátfogóbb értelemben vett biztonsági kérdések megoldására is.

A kijelölt tervek szerint fogunk haladni”

– rögzítette Putyin, közölve: szerint Oroszország idén 4 százalékos gazdasági növekedést ért el. Érdemes megjegyezni, hogy ezt az adatot az orosz statisztikai hivatal közölte, ezért érdemes fenntartásokkal kezelni.

Putyin szóvá tette azt is, azzal, hogy Ukrajna nem hosszabbítja meg az orosz gáz tranzitjára vonatkozó, év végén lejáró megállapodást, az őt „etető kézbe csíp bele” – fogalmazott. Úgy vélte, hogy Brüsszel támogatása nélkül Kijev „nemcsak, hogy nem képes harcolni, de fennmaradni sem tud”.

„Már Európát büntetik azzal, hogy lezárják a gázszállítási szerződést”

– mondta, majd kijelentette: szerinte nem maradt idő arra, hogy még az idén a hátralévő 3-4 napban új megállapodást kössenek a gáztranzitról. Figyelmeztetett arra, hogy a gázárak „óhatatlanul meg fognak nőni ennek következtében Európában”.

Azt mondta: Oroszország mindig is ellene volt annak, hogy átpolitizálják a gazdasági kérdéseket és sosem volt ellene a gázszállításoknak Európa irányába. Ezzel összefüggésben elmondta, hogy Oroszország haladéktalanul kész gázt szállítani Európába Lengyelország területén, a Jamal-Európa vezetéken keresztül.

„Tessék, kapcsolják be holnap, mi meg szállítani fogunk”

–mondta.

Már Putyin is kikosarazta az összevissza hazudozó Orbán Viktort

Érdemes felidézni, a közelmúltban Orbán Viktor magyar miniszterelnök vette a bátorságot, és az orosz elnökkel folytatott telefonbeszélgetése után közölte, hogy a magyar kormány közvetíthet a háború lezárásában. Mint ismert, ezért is indították el Orbánék a „békemisszió”-nak nevezett akciójukat.

A magyar kormányfő még azt is kijelentette, hogy már az „asztalon van” egy tűzszüneti javaslat, sőt, azt is mondta, hogy tárgyaltak az ukránokkal is a kérdésben. Utóbb kiderült, Orbánék senkivel sem tárgyaltak, a miniszterelnök kijelentéseit cáfolta az ukrán kormány. Így

Orbán összes békemissziós „erőfeszítése” kudarca fulladt,

hiszen Putyin inkább a szlovák kormányfővel egyeztetne a háború kérdésében.

(MTI nyomán)

Kapcsolódó:

Mi lesz ennek a vége? Szijjártó megszólalt, miután Zelenszkij kiosztotta Orbánt

Vége a béketűrésnek: Kőkeményen beolvasott Orbánnak az ukrán külügy, amiért ezt teszi a magyar kormányfő

Komoly bajba kerülhet Magyarország Orbán miatt: Ukrajna figyelmeztette a magyar miniszterelnököt

Mi a frász van? Orbán titokban egyezkedett Putyinnal

Valódi Hírek