A földi pokolból jelentkezett be Orbán: Súlyos bejelentéseket tett a kormányfő (+videó)

Brüsszelben tartott furcsa előadást.

Az ukrajnai háborút illetően az Európai Unión belül nincs konszenzus, ezért mindent, amit a háború ügyében lehetett, azt nem a soros magyar elnökség nevében, hanem attól függetlenül, a kétoldalú diplomácia keretén belül kellett megtenni – hangoztatta Orbán Viktor az EU-csúcsot követő sajtótájékoztatón csütörtökön Brüsszelben.

Oroszország Ukrajna ellen indított háborújáról

A magyar miniszterelnök, a soros magyar EU-elnökség képviseletében Ursula von der Leyennel, az Európai Bizottság elnökével és António Costával, az Európai Tanács elnökével közösen tartott sajtótájékoztatón azt mondta: az ukrajnai háború a legfontosabb politikai kérdés, de ebben lényegében nem volt mozgástere, mert az Európai Unión belül nincs konszenzus, és ha nincs konszenzus, akkor nem lehet föllépni az Európai Tanács nevében.

„Tehát minden, amit a háború ügyében tenni lehetett, azt nem az elnökség keretében, hanem attól függetlenül kellett tenni. Mondjuk úgy, hogy a kétoldalú diplomácia keretén belül”

– fogalmazott, hozzátéve, szerinte „sok mindent tettek, most is van egy karácsonyi tűzszüneti javaslat, amelyet nem elnökségi keretben tettek az asztalra”.

Kérdésre válaszolva közölte: érti, hogy mindenki tartós békét szeretne és nagy geopolitikai összefüggésekben gondolkodik, Magyarországnak viszont megvannak a maga korlátai, „akkora amekkora”, és így nemzetközi hatása is csak akkora lehet, amely összhangban van saját magával.

A miniszterelnök aggódik karácsonykor

Ezért – folytatta – a legutóbbi kezdeményezésben nem nagy geopolitikai, békerendezési célokat fogalmaztak meg, mert – mint mondta – „azt majd a nagyfiúk”, hanem kisebbet.

Elmondta, nem látja annak akadályát, hogy legalább az ortodox karácsony két-három napján ne haljanak meg emberek a frontvonalon, és hogy megegyezzenek a felek arról, hogy 700-700 fogoly hazamenjen.

„Lehet, hogy ez a geopolitikai célok mellett eltörpül, de ha néhány ezerrel kevesebben halnak meg karácsonykor és néhány száz vagy ezer apa hazamehet a családjához, az egy európai érték”

– fogalmazott.

Mit is látott Orbán? A kormányfő elárulta

Egy másik kérdésre válaszolva elmondta: az elmúlt három évben ő azt látta (!), hogy a harctéren nincs megoldása háborúnak.

„Láttam harcias nyilatkozatokat, katonai manővereket, új fegyvereket, meghalt százezreket, nyomorékká vált százezreket, ki tudja hány százezer özvegyet, árvát”

– mondta Orbán. Hozzáfűzte, szerinte itt az ideje, hogy a diplomácia visszavegye a vezetést a tábornokoktól, egyébként belátható időn belül nem lesz vége a háborúnak, csak veszteségek lesznek újra és újra – jövendölte a magyar miniszterelnök.

Már kishitű Orbán, szerinte nincsen befolyása

Arra a kérdésre, hogy Donald Trump amerikai elnökként hogyan fogja 24 óra alatt befejezni az orosz–ukrán háborút, Orbán azt mondta, hogy

nincs felhatalmazása más vezetők szándékairól szólni.

Felidézte: az elmúlt két hétben személyesen találkozott Trumppal, nagyon hosszú megbeszélést folytatott Vlagyimir Putyin orosz elnökkel, majd Törökország elnökével is találkozott. Ugyanakkor megjegyezte, noha „mindenkinek van valami a fejében”, csak a saját szándékairól szólhat.

Mi történt? Köszönetet mondott Ursula von der Leyennek

A miniszterelnök a december 31-én véget érő magyar EU-elnökséget értékelve megköszönte a remek együttműködést Ursula von der Leyennek és a bizottságnak, hangsúlyozva: minden politikai vitát félre tudtak tenni annak érdekében, hogy fontos ügyeket előre tudjanak vinni. Köszönetet mondott António Costának és elődjének Charles Michelnek is, aki szintén sokat tett a sikerek érdekében.

Orbán azt mondta: soha nem látott biztonsági kihívások voltak az elmúlt fél évben, háború van Ukrajnában, a Közel-Keleten és Afrikában, az eszkaláció veszélye pedig állandó.

Ismét beszélt „az illegális migráció” kérdéséről

„Az illegális migráció és az ezzel járó következmények a schengeni övezet megbénulásával és szétszakadásával fenyegetnek, a gazdasági számok pedig azt mutatják, hogy

az Európai Unió veszít a globális versenyképességéből, és a legfőbb gazdasági versenytársainktól egyre inkább hátramaradunk”

– tette hozzá a miniszterelnök a versenyképesség vonatkozásában, ám arról már nem szólt, hogy saját országának gazdaságát (is) alaposan tönkretette.

„Van, aki nagy akar maradni”

Úgy értékelt Orbán: eközben a többi globális szereplőnek vannak ambiciózus tervei, „van, aki nagy akar maradni, van, aki pedig megint naggyá akar válni”.

Mint mondta, ezért úgy döntöttek, hogy Magyarország nem bürokratikus, hanem politikai elnökséget fog működtetni. Jelezte, szerinte rengeteg munkát tettek bele ebbe a félévbe (?), a teljes magyar államapparátus legjava dolgozott azon, hogy az ügyek előre menjenek. Ám hiába, az ügyek mégsem mentek túlságosan előre, hiszen például a mai napig nem érkeztek meg az EU-s pénzek Magyarországra.

A versenyképességről

A versenyképesség ügyében – hiszen ért hozzá – elmondta: a Budapesti Nyilatkozat történelmi figyelmet érdemel, tekintettel arra, hogy egy egyszerűsítési forradalomra szólít fel, megfizethető energiát, valamint a kis- és középvállalkozások támogatását irányozza elő, a feladatokhoz pedig határidőket rendel. Orbán a magyar elnökség fontos pontjaként emelte ki, hogy a demográfiai kihívásokért felelős miniszterek az unió történetében először találkoztak, hogy megvitassák Európa demográfiai jövőjét.

Kitért rá: szerinte a bővítéspolitikában a Nyugat-Balkán irányában régóta blokkolt ügyekben sikerült előrejutni, meg lehetett kezdeni a tárgyalásokat Albániával, tartottak három kormányközi konferenciát, és Szerbiával is elérhető közelségbe került egy kormányközi konferencia megszervezése. Talán „óriási segítség” ez a magyaroknak.

Hozzátette azonban: Magyarország hat hónapig tárgyalt azokkal az országokkal, amelyek korábban ellenezték a bővítést, így az január 1-jétől ez be is következik.

Emlékeztetett: a magyar elnökség volt az első alkalom, hogy a 27 mezőgazdasági miniszternek sikerült megállapodnia a közös agrárpolitika jövőjéről.

Orbán szerint az EU-ban riasztó az antiszemitizmus

„Sikerült továbbá tető alá hozni egy nyilatkozatot a zsidó élet előmozdításáról és az antiszemitizmus elleni küzdelemről.

Ez a nyilatkozat kiemeli, hogy az antiszemitizmus riasztóan magas szinten van az Európai Unióban, és közös felelősségünk, hogy mindent megtegyünk annak érdekében, hogy ez csökkenjen”

– közölte.

Kapcsolódó: Mi történik? Lázár János befenyítette a MÁV-ot, hogy fizessék ki a hobbiját

„Az elmúlt hat hónapban megerősödött bennem az a vélemény, hogy az Európai Unió sikerének, egyáltalán a túlélésének az egyetlen lehetséges módja, hogyha ambiciózussá teszi magát,

ha nagy akar lenni, ha nagy dolgokra vállalkozik”

– osztotta meg felismerését a magyar kormányfő, aki a következő elnökségeknek azt javasolta, „legyenek képesek fontos és nagy döntéseket meghozni”.

„Nem volt vicc, amit az elnökségünk mottójául választottunk: hogy mi is legyünk újra naggyá, vagyis tegyük Európát is újra naggyá.

Ez az egyetlen útja a versenyképességnek és a túlélésnek”

– magyarázta Orbán Viktor, akinek „kormányzása” alatt történelmi mélypontra került a forint.

Orbán felszólította az EU-t, hogy ezt ne csinálják

A transzatlanti együttműködésre vonatkozó kérdésre Orbán azt mondta: az uniós csúcson teljes egyetértés volt, hogy Európa jövője és biztonsága erőteljesen függ attól, hogy a transzatlanti együttműködést fenn tudják-e tartani.

Az új amerikai elnök január 20-i hivatalba lépésével kapcsolatban stratégiai türelmet és nyugalmat javasolt az EU-nak, mondván, „ne csináljanak semmit, amivel megnehezítenék a későbbi stratégiai együttműködést a transzatlanti kapcsolatrendszeren belül”.

Videó:

(Orbán Viktor/Facebook)

Valódi Hírek