Beakadt a lemez a miniszterelnöknél: Orbán ordítozva üzent a magyarságnak (+videó)

Orbán a Soltvadkert menti út átadóján tett furcsa bejelentést.

Orbán Viktor Soltvadkerten adta át hétfőn az 53-as főút elkerülő szakaszát, ahol kijelentette, hogy „az mégsem járja, hogy Budapest fejlettsége az uniós átlag 158 százalékán áll, az összes többi meg átlag alatti”. A Telex beszámolójában emlékeztetett, Orbán egy szabadtéri színpadon arról beszélt, hogy a kormány már 2010-ben elhatározta, hogy véget vet a „magyar vidék belső emigrációjának”.

Kapcsolódó: Kiszivárgott a kormány sötét terve: A teljes vidéket elpusztíthatják Orbánék

Valóban a vidék gyarapodását akarná az Orbán-rezsim?

„Mi azt akartuk, hogy az ország egyes részei ne a másik rovására gyarapodjanak, ne egymástól szívják el az erőforrásokat”

– mondta a miniszterelnök, aki arról is beszélt, hogy szerinte Soltvadkert és Bács-Kiskun „a kormány munkájának egyik nyertese”.

Közölte: szerinte jelenleg többen dolgoznak arrafelé, mint valaha. Az adatokra kitérve elmondta, az „egykor 10 százalékos munkanélküliség ma 4 százalék a térségben. A kormányfő arról is szólt, hogy egy új gazdasági övezetet hoznak létre az ország déli régióiban.

„Erre jó esélyt ad az is, hogy a miniszter, aki a beruházásokért felelős, hódmezővásárhelyi”

– mondta Orbán, aki ezzel a színpadon mögötte álló Lázár Jánosra tett utalást.

Miért is lesz „fantasztikus” évünk 2025-ben? Orbán elárulta

Orbán Viktor közölte, szerinte „erőssé kell tenni a déli vidéket”, ezért a fejlesztésekre 330 milliárd forintot különítettek el a jövő évi költségvetésből.

„Most azt vállaljuk, hogy

2025-ben fantasztikus éve lesz a magyar gazdaságnak”

– ordította a kormányfő a színpadon, aki ezzel elismételte legújabb hóbortját a 2025-ös „fantasztikus év”-ről.

Orbán arra buzdította híveit, hogy ne higgyenek „a hőbörgőknek”, ugyanis szerinte Magyarország megerősödve kerül ki a „háború 3 éves árnyékából”.

Orbán szerint azért is lesz fantasztikus a 2025-ös esztendő, mert

  • „jövőre hatalmas gyárak kezdik meg a termelést,
  • sok ezer új munkahely jön létre,
  • a bérek emelkedni fognak,
  • a családok támogatása pedig nő”.

Videó:

(Orbán Viktor/Facebook)

Valódi Hírek