Almát, mandarint és banánt lehet majd vásárolni, elképesztően olcsón a DK karácsonyi gyümölcsvására során. Minden egy kiló megvásárolt gyümölcs mellé egy másik kilót adnak.
Gyurcsány: hétfőn elindult a DK karácsonyi gyümölcsvására
„Ma kezdődik a DK karácsonyi gyümölcsvására. Budapesten a DK-s polgármesterek által vezetett kerületekben tudjuk megszervezni,
almát, mandarint és banánt lehet majd vásárolni, elképesztően olcsón”
– közölte hétfői Facebook-videójában Gyurcsány Ferenc.
A DK elnöke szerint azért a fővárosban rendezik a vásárt, mert „ha rivális politikai erőhöz kötődő polgármester vezet egy települést, egy kerületet, hát akkor pokoli nehezen megy az előkészület”, akadályozzák a vásár megtartását, sőt a kormányhivatal is besegít nekik.
„Őszintén szólva nincs erre energiánk ezzel foglalkozni folyamatosan, hogy meggyőzzük a polgármestert és a hivatalát, hogy szerintünk jó a lakosoknak, ha karácsony előtt pokoli olcsón lehet valamennyi kis gyümölcsöt vásárolni nálunk. De az is igaz, hogy persze, nekünk nem ez a fő szakmánk, és mindeközben tartós élelmiszert gyűjtünk, és sokaknak adunk,
játékot, ruhát gyűjtünk, sokaknak adunk.
Nyilván sokan mások is, de nem gondolom, hogy ez egy különleges érdem. Miközben nem a karitatív tevékenység egy pártnak a fő dolga, azért pokoli sok munkát teszünk bele mi ebbe.
Időről időre, minden évben többször is, nagyon sok helyén az országnak”
– fogalmazott.
A DK elnöke szerint a gyümölcsök olcsó árát úgy tudják biztosítani, hogy nagy mennyiségben, nagykereskedelmi áron veszik azokat, illetve
minden egy kiló megvásárolt gyümölcs mellé egy másik kilót adnak.
„Én is több helyen ott leszek a mai naptól, délelőtt, délután, egész héten. Remélem, hogy találkozunk is. Fogunk természetesen még jelentkezni karácsonyig. Egyre többször mondjuk el, hogy készüljünk karácsonyra, legyen legalább egy pár nyugodt napunk, szeretetben, békességben, megértésben.
Szóval DK-s gyümölcsvásár mától egy hétig. Örülünk, hogyha valakinek egy kevés örömet is okozhatunk”
– mondta Gyurcsány Ferenc.
Videó:
(Gyurcsány Ferenc/Facebook)