Elképesztő fotók: Mindenhol kígyózó sorok a DK gyümölcsosztó akcióján

A kedvezményes DK-s gyümölcsvásár egy hétig tart minden, a párt által polgármestert adó kerületben.

Hétfőn elkezdődött a DK kedvezményes karácsonyi gyümölcsvására. Almát, mandarint és banánt lehet egy héten keresztül beszerzési áron vásárolni, ráadásul a párt aktivistái minden egy kiló akciósan megvásárolt gyümölcs mellé egy másik kilót adnak ajándékba.

Újbudán például már az első napon 700 kg gyümölcsöt osztottak szét – erről a párt elnöke, Gyurcsány Ferenc számolt be, aki a kerület polgármesterével, László Imrével és Gréczy Zsolttal szintén beállt a pult mögé.

.

Dobrev Klára és Molnár Csaba, a párt EP-képviselői is döbbenetes fotókat közöltek a gyümölcsosztó akción kígyózó sorokról.


.


.

„Ezek a kígyózó sorok mutatják, milyen sokaknak van szüksége segítségre.

Sokan kérdezitek, miért csak Budapesten van kedvezményes gyümölcsvásár. A rövid válasz az, hogy a budapesti DK-s önkormányzataink tudtak ehhez segítséget nyújtani, velük tudtuk gyorsan és gördülékenyen megszervezni az akciót.

Higgyétek el, próbálunk a lehető legtöbb embernek segíteni. A DK-s szervezeteken keresztül országszerte szervezünk karitatív akciókat. Rengeteg településen gyűjtünk tartós élelmiszert, adunk meleg ételt, segítünk anyaotthonokban, gyűjtünk csecsemőknek tápszert, pelenkát.
Ránk lehet számítani.”

– írta Dobrev Klára.

A DK gyümölcsvására december 16-tól december 22-ig tart, és a készlet erejéig kedvezményesen lehet vásárolni

– almát 345 Ft/kg helyett 𝟏𝟕𝟐,𝟓 𝐅𝐭/𝐤𝐠 áron

– mandarint 425 Ft/kg helyett 𝟐𝟏𝟐,𝟓 𝐅𝐭/𝐤𝐠 áron

– és banánt 505 Ft/kg helyett 𝟐𝟓𝟐,𝟓 𝐅𝐭/𝐤𝐠 áron.

A kedvezményes árak úgy jönnek ki, hogy minden megvásárolt kiló gyümölcs után a DK még egy kilót ad ugyanabból ingyenesen. A fenti árakon fajtánként maximum 4 kg, a 3 fajtából összesen 12 kg gyümölcsöt lehet hazavinni a kedvezményes gyümölcsvásárról.

Időpontok és helyszínek:

– december 16., hétfő 9:00-11:00 – Békásmegyeri piac (Heltai Jenő tér 1.)

– december 16., hétfő 13:00-15:00 – Újpalota, Fő tér

– december 16., hétfő 16:00-18:00 – Újbudai adventi várás (Kőrösy József utca)

– december 17., kedd 10:00-12:00 – Erzsébetváros, Bethlen Gábor utca 4/b

– december 17., kedd 13:00-15:00 – Újpalota, Fő tér

– december 18., szerda 9:00-11:00 – Békásmegyeri piac (Heltai Jenő tér 1.)

– december 18., szerda 13:00-15:00 – Újpalota, Fő tér

– december 18., szerda 15:00-17:00 – Erzsébetváros, Bethlen Gábor utca 4/b

– december 19., csütörtök 9:00-11:00 – Káposztásmegyeri óratorony (Külső Szilágyi út-Óceánárok utca sarka)

– december 19., csütörtök 15:00-17:00 – Erzsébetváros, Bethlen Gábor utca 4/b

– december 20., péntek 8:00-10:00 – Békásmegyeri piac (Heltai Jenő tér 1.)

– december 20., péntek 9:00-11:00 – Káposztásmegyeri óratorony (Külső Szilágyi út-Óceánárok utca sarka)

– december 21., szombat 10:00-12:00 – Újbudai adventi várás (Kőrösy József utca)

– december 22., vasárnap 9:00-11:00 – Káposztásmegyeri óratorony (Külső Szilágyi út-Óceánárok utca sarka)

– december 22., vasárnap 10:00-12:00 – Havanna lakótelep piac

– december 22., vasárnap 12:00-14:00 – Újbudai adventi várás (Kőrösy József utca)

Valódi Hírek