A DK határozati javaslatban utasítja el a Magyar Posta budapesti zsarolási gyakorlatát

A postahivatalok bezárása közönséges fideszes megszorítás – közölte Szaniszló Sándor.

Az utóbbi hónapokban sorra zárnak be a kisebb postahivatalok Budapesten, sőt már a nagyobb fővárosi postahivatalokat is bezárás fenyegeti – hívta fel a figyelmet szombati közleményében Szaniszló Sándor, a Demokratikus Koalíció fővárosi frakcióvezetője, a XVIII. kerület polgármestere.

A DK határozati javaslatot nyújt be a Magyar Posta zsarolása miatt

A politikus hangsúlyozta, hogy eközben az állami tulajdonú Magyar Posta, az Orbán-kormány ökleként lényegében

a kerületi önkormányzatok zsarolásával érvényesíti a kormány politikai és gazdasági érdekeit,

ugyanis csak azokat a kerületi postahivatalokat hajlandó megtartani az állami cég, ahol az önkormányzatok pénzt adnak a működésükre vagy megfelezik a bérleti díjat. Ha pedig erre nincs elég önkormányzati forrás, akkor az ellenzéki polgármestereket vádolják a posták bezárásával – közölte Szaniszló Sándor.

Kiemelte: a Demokratikus Koalíció fővárosi frakciója szerint

a postahivatalok bezárása közönséges fideszes megszorítás, amely elsősorban a rezsiszámláikat postákon befizető idős embereket sújtja.

„Elképesztő társadalmi érzéketlenséget és cinizmust tükröz, hogy miközben az Orbán-kormány súlyos pénzelvonásokkal veszélyezteti a fővárosi és kerületi önkormányzatok közszolgáltatásait, közben pedig megszüntet olyan alapvető, állami szolgáltatásokat, mint a posta.

Ezért

a DK fővárosi frakcióvezetőjeként határozati javaslatot nyújtok be a Fővárosi Közgyűlés elé, amely rögzíti:

a Magyar Posta Budapest-szerte tapasztalt, zsarolási gyakorlatát elutasítjuk, és felszólítjuk az állami vállalatot, hogy haladéktalanul állítsa helyre a közszolgáltatási együttműködés alapjait.

Egy állami vállalat nem használhatja fel a közszolgáltatásokat politikai vagy gazdasági eszközként!”

– közölte a DK politikusa.

(dkp.hu nyomán)

Kapcsolódó:

Rendkívüli áremeléseket jelentett be a Magyar Posta, miután Tiborcz István lecsapott a vállalatra

Valódi Hírek