Varju László az ítélet után: „Újra és újra meg fogjuk nyerni ezt a választást!” (+videó)

Először szólalt meg az ítélethirdetés óta.

„Hatévnyi tárgyalás után, ami alatt vádoltak bűncselekményekkel, bizonyítottam, hogy semmilyen bűncselekményt nem követtem el. A Kúria ennek az ellenkezőjét állapította meg”

– mondta Varju László, a Demokratikus Koalíció (DK) országgyűlési képviselője kedden az ítélet kihirdetését követően.

Megírtuk, hogy kedden megszületett a végső döntés Varju László DK-s országgyűlési képviselő ügyében.

A képviselőt elítélték garázdaságért.

A képviselőt az MTVA székházában teperték földre a biztonsági őrök, miután a rabszolgatörvény ellen akart tiltakozni, élve képviselői jogosítványaival.

„Nem tudnak megtörni!”

Kedden az ítélethirdetést követően Varju László összegezte, hogy ahelyett, hogy a képviselőtársai (kormánypárti – szerk.) az országgyűlési képviselők jogait és kötelességeit védenék, amellyel ellenőrizni lehetne a hatalmat, ehelyett a tárgyalóterembe száműzték őt. Ott pedig a bíróság segítségével arra törekednek, hogy

megfosszák a képviselői mandátumától.

„Jó hírem van. Nem tudnak engem megtörni. Mindvégig küzdeni fogok és ellensége leszek annak a Fidesz hatalomnak, annak a NER rendszernek, amellyel szemben az utcán, a parlamentben, a tárgyalóteremben, de mindvégig küzdeni fogok azért, hogy egy igazságosabb rendszer legyen ebben az országban.”

– üzente Varju.

Olyan igazságosabb rendszerre gondolt, ahol a képviselők nem akarnak megfosztani a mandátumától, olyanra, ahol egy bírónak nem kell lemondani azért, mert politikailag befolyásolni akarják. Felhívta a figyelmet, hogy most nem egy igazságos rendszer napjaink valósága.

Újra indul az újpesti választáson

Varju köszönetet mondott demokratikus koalíció közösségének és vezetésének a támogatásért. Arról biztosította szavazóit is, hogy nem tudják megfélemlíteni, az időközi választáson

el fog újra indulni,

ebben nem akadályozhatják meg, mert

„Újpest hangját nem lehet elhallgattatni. (…) Újra és újra meg fogjuk nyerni ezt a választást.”

– mondta.

Felhívta a figyelmet, hogy a kormány az elmúlt hetekben sok mindent tett, hogy megnehezítse az ellenzék dolgát.

„Megváltoztatta választási törvényt, ezzel már most elkezdi a csalást, már most hirdeti azt, hogy szeretne ő újra győztes lenni”

– emelte ki a képviselő. Hozzátette, hogy Újpest és Angyalföld, azaz Budapest 11-es választókörzete nem lesz a Fideszé, ezért mindent meg is tesznek. Szégyenteljesnek nevezte a kormánypárti frakció hozzáállását ezügyben, felhívta a figyelmet, hogy ez nagyon messze áll a képviselői szolidaritástól. Elítéli amit tettek és továbbra is azt üzeni nekik:

Küzdjenek meg érte!

Varju László nyilatkozatát itt nézheted meg:

Gyurcsány: Varju csak önmagát védte, mégis megfosztanák a mandátumától

Gyurcsány Ferenc az ítélethirdetés előtt tett nyilatkozatot Varju Lászlóval közösen, ahol megjegyezte: Varju önvédelemmel élt, amikor a tisztességtelen eszközökkel operáló rendszer korlátozta a képviselőt jogainak gyakorlásában. Ugyan jogszerűen nem tudták megfosztani Varjut a mandátumától, politikai eszközökkel próbálják őt megfosztani a hatalmától.

Varju László a képviselő, és az is fog maradni. Ha elveszik tőle a mandátumot, akkor még egyszer megnyerjük

– hangsúlyozta Gyurcsány. Elmondta: akárhogyan machinálnak a választójogi törvénnyel, nem lehet a néptől elvenni a hatalmat.

Ez történt Varju László perében

A DK kedden azt írta, hogy bár Varju a törvényes jogával éve ment be 2018-ban az MTVA székházába, hogy felolvasson egy, a rabszolgatörvény elleni tiltakozó kiáltványt, leteperték a biztonsági őrök. Mégis Varjut ítélték el, az őröket felmentették. Mindezt azért – írta a párt – hogy elvegyék a mandátumát. Ám ezt újra vissza fogja szerezni: a párt nyilvánvalóvá tette már most, hogy egy új választáson ismét Varjut fogja indítani a Fidesszel szemben, aki, mint korábban is, le fogja győzni a kormánypárti jelöltet – hangsúlyozták.

Azt, hogy hogyan teperték le a képviselőt az MTVA székházában itt nézheted meg, az RTL csatorna videóján:

Valódi Hírek