Gyurcsány bejelentette a tervet, ami megmentené Budapestet a kormánytól

Gyurcsány Ferenc: A DK alternatív költségvetése megmentené Budapestet a kormánytól.

„A Fidesz főpolgármester-jelöltje, Vitézy Dávid, bár tagadta, de lelepleződött. Lebukott, hogy kapcsolatban állt a választás előtt a Fidesszel”

mondta keddi Facebook-videójában Gyurcsány Ferenc, a Demokratikus Koalíció elnöke. A politikus arra is rámutatott, hogy a Fidesz meg akarja fojtani az önkormányzatokat, így Budapestet is a 2025-ös költségvetéssel.

A DK költségvetése a megoldás!

Gyurcsány Ferenc szerint a DK alternatív költségvetése nem venne el 200 milliárd forintot az önkormányzatoktól szolidaritási adó címszóval. A párt költségvetése ehelyett az adó mértékét a 2019-es szint környékén fagyasztaná be.

A Demokratikus Koalíció elnöke kijelentette:

„Orbán kormánya tartozik Budapestnek. Megállapodtak a 2023-as atlétikai világbajnokság megrendezése környékén. Budapest támogatásáért cserébe a kormány megállapodott a fővárossal egy egészségprogramról, amelynek kifizetésével adós a kormány.

27-30 milliárddal tartozik a kormány. Tessék odaadni! Tudják, ígéret szép szó, még egy ilyen hazudós kormánynál is, mint amilyen az Orbáné. Tessék megadni a tartozást a fővárosnak”

A DK a kormány által „besöpört” gépjármúadó összegéből finanszírozná a nagy budapesti és kerületi utak felújítását.

A DK a családi pótlékot is emelné

A pártelnök elmondta, a DK egy szociális csomagot is a parlament elé terjesztett. Ebben az első tétel a családi pótlék érdemi emelése, amelyet már

2008 óta

nem emelt a kormány.

„Két eleme van a családpolitikának: egyenlően adunk minden gyereknek, hiszen nem a gyerek dönt arról, hogy hova született, eközben pedig arra ösztönözzük a szülőket, hogy dolgozzanak és keressék a jobb megélhetés útját, az adókedvezmény ebbe az irányba tol. De mind a kettőre vigyázni kell, és ez a kormány a családi pótlékot lényegében mára elinflálta, amit tehát a duplájára kellene emelni”

– emelte ki.

A nyugdíjasok helyzetére és a lakások korszerűsítésére is van tervük

Gyurcsány Ferenc videójában arról is beszélt, bajban vagyunk a nyugdíjakkal, mert azóta, hogy valójában nincsen svájci indexálás, őrülten csökkent a nyugdíjak értéke a keresetekhez képest. Azt mondjuk, hogy sávosan, 150 ezer forint alatt beavatkozni 10 százalék egyszeri emeléssel, 150 és 250 ezer forint között egy 5 százalékos egyszeri nyugdíjemeléssel egy keveset lehet korrigálni, de a veszteségekből messze nem mindent.

„Látjuk, hogy utoljára komoly nagy lakásfelújítási, panelfelújítási program a mi kormányzásunk alatt volt, a panellakások egyharmada újult meg. Azt mondjuk, hogy vissza kell hozni ebben az energiaínséges állapotban, lakásínséges állapotban ezeket a programokat, az otthonfelújítási programot, lakóépületek energetikai korszerűsítésére kell költeni. Ez a kettő nagyjából 300 milliárd forint kiadás”

– közölte a DK költségvetési javaslatáról a politikus, aki szerint a javasolt kiadásokat bőven fedezné a kormányzati pazarlás és lopás megszüntetése. Például a kormánypropaganda önmagában több mint 200 milliárd forintot emészt fel évente, de ott vannak a százmilliárdos állami irodavásárlások is.

Valódi Hírek