Már megint a MÁV: 300 méteren múlt egy óriási tragédia

Szerencsére időben megálltak a vonatok.

Két vonat haladt egymással szemben hétfőn délelőtt Borsod-Abaúj-Zemplén vármegyében Ongánál. Nem sokon múlt a tragédia, de szerencsére baleset nem történt. A szerelvények biztonságos távolságban álltak meg egymástól. Az utasok nem kerültek veszélybe.

A Miskolcról Hidasnémetire induló 9:42-es vonat Onga állomásról engedély nélkül indult el. Figyelmen kívül hagyta ugyanis a piros jelzést. Amikor a mozdonyvezető rájött a hibára, a vonatot gyorsan megállította a váltókörzetben.

Métereken múlhatnak tragikus balesetek

A Hidasnémetiből Miskolcra tartó személyvonat biztosítóberendezése érzékelte a másik vonat közlekedését, gyorsan meg tudott állni még az állomás előtt, így elkerülték a tragédiát. A két vonat mindössze

300 méterre

állt meg egymástól.

A helyszíni vizsgálat alatt a vonatok nem közlekedtek az állomáson. Miskolc és Szikszó között az utasokat pótlóbuszok vitték tovább. A késések emiatt 40–60 percesek is lehetnek a Miskolc–Hidasnémeti vonalon.

A MÁV-START Vasúti Személyszállító Zrt. közleménye szerint Felsőzsolca és Szikszó között délután megindulhatott a vonatforgalom, már nem kell pótlóbuszra átszállni. A Miskolc– Hidasnémeti vonalon délután helyreállhat a menetrendszerű vonatközlekedés.

Nem az első eset a MÁV-nál, hogy két vonat haladt egymással szemben

Ez már nem az első ilyen eset. November elején és múlt héten is történt hasonló. November elején Martonvásárnál haladt egymással szembe két szerelvény. Múlt héten pedig egy ilyen eset miatt már az egész Déli pályaudvart le kellett zárni. Sőt, vasárnap is hasonló okokból szünetelt a forgalom a Keleti és Ferencváros között.

(A 24.hu nyomán)

Valódi Hírek