Hatalmas változások a ferihegyi reptéren: Ez sokakat érinthet

Bővül a kínálat.

Október 27-től új menetrend lép életbe a magyar állam birtokában lévő Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtéren.

Kilenc új járattal bővül a járatkínálat.

Gran Canaria például közvetlenül elérhető lesz a Wizz Air járataival. Bilbao is felkerül a térképre, ahova a Vueling biztosít közvetlen összeköttetést decembertől.

Az Air France heti 21 járatot indít Párizsba, emellett az EasyJet is indít majd heti négyet a francia fővárosba. Plusz a Ryanair Toulouse-ba és Varsóba is indít gépeket.

A Wizz Air két új tengerparti állomás, Genova és Salerno is megközelíthető lesz közvetlenül Budapestről, valamint Marrákesbe is lehet majd repülni a légitársasággal. Ezen kívül Memmingenbe is lehet repülni.

A Shanghai Airlines napi rendszerességgel közlekedteti sanghaji járatát, míg az Air China október végétől heti négyszer repül Pekingbe.

Francois Berisot, a Budapest Airport vezérigazgatója a bővülésről így nyilatkozott:

„Az idei téli szezonban még a tavalyinál is több ülőhely áll rendelkezésre a gépek fedélzetein, ráadásul utasaink kilenc új járat közül választhatnak, amelyek között a rövid városnézésre és a hosszabb felfedezésre vágyók egyaránt megtalálják a számukra legkedvezőbb célállomást”.

Kapcsolódó cikkünk:

Valamire készül a kormány a ferihegyi reptérnél: Lázár János neve is felbukkant a rendeletben

(portfolio.hu nyomán)

Valódi Hírek