Újabb ország intett be Orbánnak: Undorodnak a magyar miniszterelnöktől

Vietnám számára nem kell az Orbán-kormány mocskos pénze, nem vesznek részt a korrupcióban.

Hadházy Ákos független országgyűlési képviselő vette észre, hogy sehogy sem áll egy a keleti nyitás jegyében már 7 éve bejelentett külföldi beruházás. Rákérdezett az okokra, és kiderült, hogy a vietnámi fél kitáncolt a megkérdőjelezhető hasznosságú ügyletből.

Vietnám számára nem kellett a magyar kórház, Orbán piszkos ügyeiből inkább nem kérnek

Még maga a miniszterelnök jelentette be 2017-ben, hogy Magyarország 500 ágyas onkológiai kórházat épít Vietnamban, de később Szijjártó Péter külügyminiszter úgy pontosított, hogy

Magyarország 60 millió eurós hitelt ad Vietnamnak egy kórházra,

amit a megállapodás alapján magyar cégekkel kell felépíttetni.

Az ellenzéki politikus ugyan nem említi, de a dolog kísértetiesen hasonlít a Budapest–Belgrád vasútvonal ügyéhez, ahol Magyarország kapott hitelt a kommunista Kínától. Azt

az építésben részt vevő cégeken keresztül kell visszaosztani a „megfelelő embereknek”.

A vietnámiaknak rádöbbentek ennek tarthatatlanságára, és még időben kihátráltak.

Hadházy Ákos azt a választ kapta érdeklődésére, hogy a projekt befuccsolt, ugyanis a vietnámi fél úgy döntött, hogy visszafizeti a hitelt és megcsinálja a kórházat saját pénzből.

Furcsa fejleményekről kapott hírt Hadházy Vietnám ügyében

„Az okokról hallgat a külügy, ahogy arról is, hogy mely magyar cégek vettek volna részt a projektben, illetve mennyibe került ez a kaland nekünk, adófizetőknek.”

Érdekesség, hogy amikor nem képviselőként, hanem közérdekű adatigénylésként tette fel kérdéseit, akkor Hadházy Ákos azt a választ kapta, hogy

a külügy nem adatkezelő.

„Ha legközelebb azt hallják, hogy Orbán, vagy Szijjártó Péter a »keleti nyitás« eredményeivel büszkélkedik, vagy valami grandiózus külföldi magyar gigaberuházást jelent be, jusson eszükbe a vietnami kórház!”

Hadházy Ákos szerint ennyire lehet elhinni, amit pártunk és kormányunk bejelent, miközben a közpénzen körberepülik a világot. Hozzátette, hogy valakik egészen biztosan jól járnak így is.

(fotó: Orbán Viktor/Facebook)

Kapcsolódó:

Döbbenet: Keleti diktatúrák kijáróemberei lettünk az EU-ban

Mi lesz ebből? Újabb kommunista diktatúrával paktált le az Orbán-rezsim (+fotó)

Valódi Hírek