Magyar Péter bejelentette: A 106 parlamenti jelöltet is hirdetéssel akarják megtalálni

Korábban az EP-jelölteknél is ezt a módszert használták.

Magyar Péter a Tisza Párt október 23-i tüntetését a budapesti Bem József térre hirdette meg. Onnan a Széna térre vonultak, ahol a párt elnöke azt ígérte, Magyarországon kormányváltás lesz.

Parlamenti jelöltek apróhirdetéssel

Mindamellett, hogy a párt elnöke Orbán Viktort vette majdnem minden második mondatában a szájára, több bejelentést is tett az ünnepi beszédében.

A legfontosabb bejelentés, hogy az EP-jelöltekhez hasonlatosan a 106 egyéni országgyűlési jelöltet is hirdetésben kívánják megtalálni, ami azt mutatja, hogy egyelőre nem sikerült pártszervezetet építeni, és továbbra is káderhiánnyal küzd a párt.

Érdekesség, hogy párt honlapján már elérhető felhívásban immár nem szerepel kizáró okként a pártpolitikai múlt.

„Mindenkire szükség van, aki szembe mer és akar nézni a nemzeti együttbűnözés rendszerével. Az új Magyarország és a valódi rendszerváltás hősei ti lesztek”

– fogalmazott Magyar.

A politikus szerint „érzik az óriási felelősséget”, és rengeteg szakemberrel dolgoznak a kormányprogramon.

A 13. havi nyugdíj és a rezsicsökkentés maradna

Egyelőre annyit mondott, ha a Tisza lesz kormányon, a 13. havi nyugdíj és a rezsicsökkentés marad.

Azt is mondta, csatlakoznak az Európai Ügyészséghez, hazahozzák az uniós pénzt, befoltozzák a réseket, amelyeken keresztül évente 3-5 milliárd kerül ki az oligarchákhoz.

Bevezetnék azt is, hogy egy miniszterelnök legfeljebb két cikluson át kormányozhat.

Megígérte azt is, hogy megszüntetik a kormánypropagandát, visszaállítják az önkormányzatok függetlenségét, és kiköszörülik az Alkotmányon esett csorbát.

A teljes rendezvényt itt tudod visszanézni:

.

Valódi Hírek