Mi lesz még itt? Súlyos következményekre figyelmeztet a MÁV szakszervezeti vezetője a siklások után

A szakszervezeti vezető megnyomta a vészcsengőt: a vonatsiklások csak az első jelek a MÁV kálváriájában.

A vonatsiklások csak a kezdetet jelentik a MÁV vonalain?

A Vasutasok Szakszervezetének vezetője szerint a folyamatos siklások egyértelmű figyelmeztető jelek. Nemcsak a sínek állapotával, hanem a vasúti infrastruktúra karbantartásának hiányosságaival is komoly problémák vannak.

Mint ismert, hétfőn hajnalban egy mozdony kisiklott a Keleti pályaudvaron. Mivel a szerelvény utasokat nem szállított, személyi sérülés nem történt. Az ugyanakkor aggasztó, hogy rövid idő alatt ez már a második siklás volt a Keletiben. Még augusztus végén a Claudiopolis InterCity is hasonló balesetet szenvedett.

Azóta a Mávinform közölte, hogy kedd hajnalra ismét akadálytalanul közlekedhetnek a vonatok a Keleti pályaudvaron, miután hétfő éjfél előtt sikerült befejezni a megrongálódott váltó teljes javítását.

Szakszervezeti vezető: a vonatsiklások csak az első jelek, nemsokára jönnek a felsővezeték-szakadások

„A kisiklások csupán az első jelek, nem sokára jönnek a biztosítórendezés-problémák és a felsővezeték-szakadások. A MÁV-tól elvont milliárdok most bosszulják meg magukat”

– ezt már Meleg János, a Vasutasok Szakszervezetének elnöke nyilatkozta a Népszavának. Szerinte a jövőben számítani lehet biztosítórendezés-problémákra és felsővezeték-szakadásokra is.

A szakszervezeti vezető arra is felhívta a figyelmet, hogy érdemes lenne megvizsgálni a mozdonytüzeket is, mert könnyen lehet, hogy néhány mögött egy ezer forintos tétel, az elöregedő üzemanyagtömlők elmaradó cseréje áll. Hangsúlyozta:

„Több száz milliárdot vontak el az elmúlt években a MÁV-csoporttól, ami erősen korlátozottá tette a fejlesztési és karbantartási munkát. A kezdeti szigor, miszerint minden beszerzést látni akartak, sokat enyhült,

de attól, hogy a cégcsoport valamennyi beszerzését egy céghez, a MÁV Szolgáltató Központ Zrt.-hez rendelték, nagyon lelassította, nehézkessé tette a folyamatokat.”

Végül arról is beszélt, Lázár János közlekedési miniszter eddig maga vívta a MÁV-hoz kapcsolódó kommunikációs csatákat. Viszont ebben most segítőre talált Hegyi Zsolt MÁV-vezérben, aki előbb tesz ki egy Facebook-posztot, mintsem szakszervezeti egyeztetést tartana.

Valódi Hírek