Lovasi András keményen beleszállt zenésztársaiba – ezt üzente nekik

„Egy generációnak a számvetése, hogy mi lett belőlünk” – mondta a zenész.

A közismert zenész, a Kispál és a Borz, valamint a Kiscsillag zenekar frontembere, Lovasi András, a Spirit FM Nagykép című műsorában beszélt többek között a rendszerváltásról, zenei és társadalmi kérdésekről, de elmondta azt is, mit gondol a mai popzenéről és miért vártak csaknem húsz évet egy új albummal.

Lovasi a műsorban arról is beszélt, hogy 19 év után a Kispál és a Borz most nekilátott egy új lemez elkészítésének. Az album témájával kapcsolatban azt mondta:

„Egy generációnak a számvetése, hogy mi lett belőlünk…”

Azt is elmondta, ugyan sokáig úgy tartotta életében, hogy nem szeretne nyíltan politikával foglalkozni – mivel az ő zenéjük nem erről szól – idővel kijelentései és a külső körülmények miatt úgy alakult, hogy nevét és arcát is összekötötték különböző társadalmi megmozdulásokkal.

„Volt egy-két év, amikor minden mehetett mindenhol. Behívtak bennünket mindenhová, tévébe, rádióba. Kegyelmi időszak volt, a régi struktúrának romjain működő popzene”

– mondta korábbi zenei sikereiről Lovasi.

A zenész a jelenlegi popzenével kapcsolatban is kifejtette sarkos véleményét. Úgy látja, olyan emberek állnak most a slágerlisták élén, akik

sem hangszeren játszani, sem énekelni nem tudnak rendesen.

A mögöttük lévő produceri munkát ennek ellenére elismeri, mégis úgy gondolja, hogy ez nem az a zeneiség, amiről a popszakmának szólnia kéne. Erre pedig nem tud örömmel gondolni.

A Lovasi Andrással készült teljes interjú alább hallgatható meg:

(Spirit FM/Youtube)

Valódi Hírek