Hatalmas botrány Strasbourgban: Egy DK-s fiatal lehazaárulózta Orbánt és pénzt szórt elé (+videó)

A miniszterelnök is megrémült a terembe berontó aktivistától.

Orbán Viktor épp hogy belekezdett volna a sajtótájékoztatójába Strasbourgban az Európai Parlament épületében kedden délután, amikor egy fiatal DK-s politikus zavarta meg az eseményt.

Gyekiczki Márton, a DK érdi önkormányzati képviselője játékpénzt szórt Orbán elé, és azt kérdezte tőle, „Miniszterelnök úr, mennyiért árulta el a hazát?”

Gyekiczkit a miniszterelnök testőrei földre vitték, majd kivezették a teremből, ő eközben azt kiabálta Orbánnak: „Eladta a hazát Putyinnak, eladta Hszi-Csin Pingnek!”

Az esetről Gyurcsány Ferenc a Facebook-oldalán közölt videót, amely mellé azt írta:

„Kövér tőlem elvehette a szót a Parlamentben, amikor árulónak neveztem a kormányt, de megmondtuk akkor is, mindig és mindenhol el fogjuk mondani: Magyarországnak ma áruló kormánya van! Büszke vagyok Gyekiczki Marcira, hogy Orbánt ezzel Strasbourgban is szembesítette!”


.
Íme egy másik kameraállásból az eset, ezen jól látszik, Orbán mennyire megrémül az első pillanatban a terembe berontó aktivistától:

.

FRISSÍTÉS! Molnár Csaba, a DK európai képviselője az eset után világossá tette: nem az Európai Parlament, hanem a magyar miniszterelnök biztonsági emberei rontottak rá Gyekiczki Mártonra.

Molnár azt írta:

Csak, hogy ne legyen félreértés: nem az EP biztonsági emberei, hanem Orbán emberei teperték le Gyekiczki Marcit, a DK önkormányzati képviselőjét ma Strasbourgban, az Európai Parlamentben. Mert az EP-ben senkit sem visznek le a földre amiatt, hogy közbekiabál, akkor sem, ha ezzel megzavar egy sajtótájékoztatót. Csak Orbánnál van ilyen.

A terem előtt Orbán emberei egyébként átadták Marcit az EP biztonsági embereinek, akik azonnal elengedték. Most is itt van Marci velünk. Orbán világa újra bemutatkozott Európában.


.

Gyekiczki legutóbb a kötcsei pikniket zavarta meg egy demonstrációval, arról itt írtunk:

FRISS: A DK ifjúsági szervezete megtrollkodta Orbán kötcsei banzáját (+fotók)

.

Valódi Hírek