Puskás Peti Sallai Nóra kisfiát gyászolja.
A Jóban-rosszban színésznője, Sallai Nóra ötéves kisfiáért egy ország imádkozott több mint egy hétig, ám Bende életét nem tudták megmenteni, meghalt a kórházban. Puskás Peti a Facebookon fakadt ki.
Puskás Peti kikelt azok ellen, akik közlekedési balesetet okoznak
Az ismert énekes, dalszerző azoknak üzent, akik a közlekedési szabályokat be nem tartva balesetet, nem egyszer halált okozó balesetet okoznak. Puskás nyomatékosította: ezzel emberek életét teszik tönkre a felelőtlen, önző ámokfutók, akik nem egyszer az ismert emberek közül kerülnek ki.
Puskás Peti Facebook-bejegyzését változtatás nélkül közöljük alább:
„Megöltetek ismét egy gyermeket. Tönkretettetek egy családot.
Nem ismerlek titeket, de hányszor gyászoltunk már, hányszor kellett olvasni, hogy emberek halnak meg értelmetlenül…
Pedig semmi mást nem csináltak, csak ugyanazt mint mindennap: tartottak haza gyalog, vártak a buszmegállóban, bicikliztek át a hídon, ültek együtt az autóban, lehet zenét hallgattak, meséltek a napjukról egymásnak, majd véget ért minden.
Azért mert részegek vagytok, be vagytok drogozva, mert versenyeztek, mert villogni akartok, mert faszgyökerek vagytok, majd lesztek gyilkosok, mert nincs mit szépíteni, azok vagytok.
Sallai Nóra a kolléganőm. Amióta olvastam mi történt, nem telt el nap, hogy ne gondoltam volna rájuk. Ne imádkoztam volna , hogy felépüljenek… nem tudom ezek után mit lehet mondani.
Csak annyit tudok, hogy ezt a többesszámot üzenem mindenkinek, aki hisztizik, miért lehet csak ennyivel meg annyival menni. Miért kell lassítani az autóforgalmat, miért nem szabad egy sör után beülni, miért tilos bedrogozva, akár csak beszívva is beülni.
Miért gyűlöletes a versenyzés az utakon, miért undorító, amikor letolsz másokat az utakon, majd büntetőfékezel…
És legfőképpen üzenem a közszereplő ismerőseimnek, akik azzal villognak, mekkorát gyorsul az új státuszszimbólum, akik liveoznak, miközben a városban baszatják.
És hát tudom jól, hogy ittasan – bekokózva – szálltok be a kocsitokba, mert abban bíztok, hogy híresek vagytok, ezért nektek szabad, hogy ezekért a halálokért ti is hibásak vagytok mind.
Ha a lelkiismeretetek nem is, a súlyos szigorítások talán változtatnának rajtatok.
Nyugodj békében Bende. Imádkozunk a családodért.”
(Puskás Peti/Facebook)