Tragédia: Halálra égett egy idős férfi a saját lakásában Debrecenben

Az idős férfi életét nem tudták megmenteni, a lakástűz következtében halt meg Debrecen lakója.

Lakástűzben meghalt egy idős férfi hétfőn Debrecenben – közölte a BM Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság szóvivője az MTI-vel.

Debrecen városában történt a lakástűz

Mukics Dániel azt írta, hétfő délelőtt 10 órakor érkezett jelzés a katasztrófavédelemhez arról, hogy

kigyulladt egy családi ház Debrecen Kismacs városrészében.

A tűzoltók két járművel vonultak ki az Orgona utcába, ahol egy száz négyzetméteres, egyszintes ház huszonöt négyzetméteres hálószobája égett teljes terjedelmében.

A lángoló épületből egy magatehetetlen idős férfit hoztak ki, akinek

az életét már nem lehetett megmenteni.

A tüzet sikerült eloltani

Az egységek a tüzet negyven perc alatt eloltották. A tűz keletkezési okának megállapítása érdekében a katasztrófavédelem tűzvizsgálati eljárást indít – írták a közleményben.

A tűzoltó alezredes felhívta a figyelmet arra, hogy már néhány ezer forintért lehet olyan füstérzékelőt kapni, amely nemcsak hangosan sípol füst esetén, hanem a rokonok okostelefonjára is jelzést küld.

„Egyedül élő idős hozzátartozóinkhoz érdemes ilyet beszerezni”

– tette hozzá Mukics Dániel.

(MTI)

Valódi Hírek