Fotóval: Döbbenetes dolog bukkant elő a levonuló árvízből Budapesten

Karácsony Gergely megmutatta, milyen veszélyekkel jár a levonuló árvíz.

Beszámoltunk róla, hogy múlt pénteken tetőzött a Duna Budapesten. Az azóta eltelt időszakban megkezdődött az apadás, és azóta már több mint egy métert csökkent a folyó vizének magassága.

Az árvíz tetőzése előtt számos part menti járat forgalmát kellett korlátozni. Időközben már megkezdődött a forgalmi rend eredeti formába történő visszaállítása. Elsőként a kettes metró Batthyány téri megállóját nyitották meg az utasok előtt, majd kedden üzemkezdettől a 19-es és a 41-es villamos is újra a teljes vonalon jár, és immáron érinti a kiszáradt Lánchíd alatti alagutat a budai hídfőnél, a Clark Ádám téren.

Az apadó Duna sodrása számos érdekességet hord magával. Az áradás azért is veszélyes, mert az ártéren felázó fák szerkezete annyira elgyengül, hogy sok esetben kidőlnek tőlük a fák.

Ez szemmel láthatóan meg is történt. Karácsony Gergely bejegyzésében megmutatta, milyen egy nagy termetű uszadékfa, amit a Duna sodrása a rakpartokra hordott:

Ez egy a sok ezer uszadékfából, amelytől a kollégáknak meg kell tisztítaniuk a várost. A képen látható rönköt előbb fel kellett darabolniuk, és csak utána tudták elszállítani. 👉 Éjjel-nappal azon dolgozunk, hogy minél előbb helyreálljon a rend Budapesten. Köszönöm a munkatársak áldozatos munkáját és köszönöm a budapestiek türelmét.

#Budapest

(Karácsony Gergely/Facebook)

Valódi Hírek