A DK kiharcolta: Elszállítják a Dunába szivárgó csepeli szemetet

Orbán sem hagyhatta szó nélkül a DK által feltárt botrányt.

A DK felszólalt a Csepel területén felhalmozódott Duna menti szeméthalom kapcsán

Természeti katasztrófa volt kibontakozóban Csepel területén, amiért a kerületben magánterületen felhalmozódott szemetet elérte a Duna, majd a víz elkezdte felszívni a szennyezett tárgyakat. Az esetre vasárnapi videójában hívta fel a figyelmet Gyurcsány Ferenc. A DK elnöke ezzel kapcsolatban megjegyezte: az Orbán-kormány súlyos felelőssége, hogy nem tesz semmit az ügy megoldása érdekében.

Friss fejlemény, hogy hétfőn váratlanul megjelentek a kormányhivatal munkatársai, és elkezdték markológépekkel összeszedni a felhalmozódott veszélyes hulladékot az érintett területen. Az intézkedés mindössze azután következett, hogy a DK felszólította a kormányzatot a cselekvésre.

A DK elnöke a közösségi oldalán egy rövid videóban reflektált a Csepel területén történtekre

Súlyos hanyagsággal vádoltuk meg tegnap a kormányt, amiért egy illegális szemétlerakóból mossa bele az árvíz a mocskot a Csepel-sziget földjébe, ivóvízébe, veszélyeztetve ezzel az emberek egészségét és természeti katasztrófát idézve elő – vetette fel a kormányfő.

Ma elmondtuk, hogy a kormányfő téved vagy egyenesen hazudik, amikor reggel azt állította, hogy a szemét el van kerítve így aztán nincs ott semmi látnivaló és főleg nincs semmi ok a kormány felelősségét firtatni – hívta fel a figyelmet.

A DK sikerként értékeli a szemét elszállítását

„Láss csodát!

Ezt követően hirtelen mégis megjelentek a kormányhivatal markolói és elkezdték elszállítani a szemetet. Én nem sokszor láttam ilyet, mióta ellenzékben vagyunk, hogy a kormány kénytelen lépni egy ügyben, amiben évek óta csak sumákoltak.

Kikényszerítettük ezt tőlük.

Vigyáztunk Csepelre. Vigyáztunk az emberekre, a természetre. Ezt ígértük. Sikerült”

– közölte a volt kormányfő.

Videó:

(Demokratikus Koalíció/Facebook)

Valódi Hírek