Arató Gergely: Hozzák nyilvánosságra, hogy az Orbán-bányák mennyi pénzzel károsították meg a magyar vasutat! (+videó)

Orbánék bányáiból vették a követ a Budapest–Belgrád-vasútvonal építkezésére.

Arató Gergely, a Demokratikus Koalíció frakcióvezető-helyettese hétfőn Facebook-videóban magyarázta el, hogy azért késnek a vonatok, mert a magyar állam 1500 millió forintot fizetett ki az Orbán család bányáinak a Budapest–Belgrád-vasútvonalhoz felhasznált kőért.

Orbánéktól rendelt a követ a MÁV

„Ezt a pénzt nem új mozdonyokra és felújításokra költik, hanem Orbánék zsebeit tömik vele.

Vajon mennyivel károsították meg összesen a magyar vasutat?”

– tette fel a kérdést Arató Gergely.

Majd arra szólította fel Lázár János építési és közlekedési minisztert, hogy ha elég bátor hozzá, a következő egy héten belül hozza nyilvánosságra,

mennyi pénzt fizettek ki az Orbán-bányáknak és Mészáros Lőrinc cégeinek!

„Vallja be végre, hogy mennyivel károsították meg a magyar vasutat, és ezzel a magyar embereket!”

– zárta videóját Arató Gergely.

(Arató Gergely / Facebook)

Mészáros Lőrinc cége mellett az Orbán család is gyarapszik a beruházáson

Mint megírtuk, az építőanyagok egy részét Mészáros Lőrinc egyik, a projekten dolgozó cége, a tavaly 50 milliárdos profitra szert tevő V-Híd rendelte meg Orbánéktól. Az egyik dokumentum szerint a kínai kivitelező cég bruttó

egymilliárd forintos szerződést tervezett kötni gánti zúzottkő szállítására.

Az építkezés minden idők eddigi legnagyobb vasútfejlesztése Magyarországon, több mint 800 milliárd forintba került. A magyar állam Kínától vett fel rá hitelt.

A portál által megismert iratokból az nem derül ki, hogy a teljes projekt során összesen mennyi építőanyagot szállítottak a bányából, és ezért mennyi pénzt kapott az Orbán család cége. A Dolomit Kft.-ben az Orbán család több tagja is megtalálható.

Idősebb Orbán Győző, a miniszterelnök apja a cég többségi tulajdonosa és ügyvezetője, és szintén ügyvezető Orbán Viktor testvére, ifjabb Orbán Győző és fia, Orbán Dávid is.

Kapcsolódó:

Nem csak Mészáros Lőrinc: Az Orbán család is gazdagszik a Budapest–Belgrád-vasútvonalon

Valódi Hírek