Tragédia Békésben: Saját apja keze által halt meg az öt hónapos kislány

Az apa ellen emberölés bűntette miatt indítottak eljárást.

Meghalt az öt hónapos kislány, akit válságos állapotban szállítottak kórházba

Kedd éjjel életveszélyes sérülésekkel került kórházba egy kislány, azután, hogy ikertestvéréhez szintén kedden hívták ki a mentőket.

A beol.hu arról számolt be, hogy

meghalt az az öt hónapos csecsemő, akit a mentők kedden éjjel szállítottak a gyulai kórházba.

Az RTL Híradó riportja szerint a kisfiú kedden éjjel sírva ébredt fel, a levegőt szaggatottan vette, az információk szerint epilepsziás rohama lehetett. A kisfiút először kedden Békéscsabára, majd másnap Gyulára szállították. Úgy tudni, már tünetmentes, azonban további vizsgálatok miatt még a kórházban tartják.

Nem az ágyról esett le a csecsemő

Az öt hónapos ikerpár lány tagja apjával maradt otthon, a férfi pedig nem sokkal később ismét kihívta a mentőket. Ekkor azt mondta, hogy a kisbaba leesett az ágyról és elvesztette az eszméletét.

A mentők 70 percen keresztül próbálták meg újraéleszteni a kislányt, mire sikerrel jártak, majd kritikus állapotban szállították a gyulai kórház intenzív osztályára, azonban életét már nem tudták megmenteni. A kislány csütörtök hajnalban elhunyt.

Az apa ellen emberölés bűntette miatt folyik eljárás

A kórház szerda reggel tájékoztathatta a történtekről a rendőrséget, ugyanis az orvosok véleménye szerint a kislány sérülései nem keletkezhettek egyszerűen az ágy leesése következtében.

A rendőrség ezért előállította a gyerek apját, aki a kihallgatása során beismerte, hogy bántalmazta a csecsemőt. A férfit őrizetbe vették, és a Békés Vármegyei Rendőr-főkapitányság

emberölés bűntette miatt folytat ellene eljárást.

Videó:

Valódi Hírek