DK: Itt a bizonyíték, hogyan teszi tönkre az Orbán-kormány a vasutat

Barkóczi Balázs szerint szándékosan veri szét a kabinet a vasút forgalmát.

13 új motorvonat beszerzését akadályozhatja meg az Orbán-kormány, mert nem hajlandóak jóváhagyni a GYSEV vonatvásárlását. A késlekedés oka hivatalosan nem ismert, de

az igazság rosszabb, mint gondolnánk.

Az Orbán-kormány szándékosan hagyja összeomlani a magyar vasútközlekedést, mert nem akarnak egyetlen fillérrel többet sem áldozni rá. Minderre Barkóczi Balázs, a DK országgyűlési képviselője mutatott rá lapunkhoz is eljuttatott friss közleményében.

A Demokratikus Koalíció szerint az Orbán-kormány szándékosan teszi tönkre a magyar vasutat. Ezért állítják le az új vonatbeszerzéseket. Ezért nem hajlandóak

a kínai nagyvállalatok és Mészáros Lőrinc vasúti cégének kedvéért épített

Budapest–Belgrád vasútvonal helyett felújítani a meglévő vasúti pályákat.

Emiatt késnek órákat a vonatok. Emiatt nem tudnak a diákok időben megérkezni az iskolába, a dolgozók a munkahelyükre, vagy a nyugdíjasok az orvosi vizsgálatokra – sorolta a DK szóvivője.

A Demokratikus Koalíció azonban számos javaslatot dolgozott ki a vasútközlekedés fejlesztésére. Például a vonalak nagy részét villamosítanák, összehangolnák a vonat- és a buszmenetrendet és kárpótolnák az utasokat minden késésért.

„Mi, szociáldemokraták

a fideszes milliárdosok kitömése helyett a közösségi közlekedést akarjuk fejleszteni,

és a tanulóknak, a dolgozóknak és a nyugdíjasoknak akarunk segíteni a magyarok közös pénzéből”

– hangsúlyozta Barkóczi Balázs.

Kapcsolódó:

Most lett elege Lázárból a DK-nak: Bekéreti a minisztert az ellenzéki párt

Ketyeg az óra: Lázár épp most készül tönkretenni az álomprojektet

Valódi Hírek