Most érkezett: Tizenöt éremmel zártak a magyarok a párizsi paralimpián (+fotók)

Gratulálunk a magyar sportolóknak!

Varga Katalin a pénteki előfutamát megnyerve egyenes ágon jutott be a fináléba a KL2-es kategóriában. A balesetes gerincsérült, 38 éves szegedi kajakos három éve, Tokióban bronzérmes volt ebben a számban, azóta – idén – nyert már világbajnoki ezüstöt és Európa-bajnoki aranyat is, és

a 2024-es párizsi paralimpiára is éremért érkezett.

Az MTI tudósítása szerint Varga a fináléban jól is kezdett, 120 méterig tartotta a lépést az élen lapátoló, címvédő és világbajnok Charlotte Henshaw-val, ekkor azonban korrigálnia kellett az irányát, mivel nagyon közel került a bal oldali bójákhoz, letámasztott, szinte megállt. Ezt követően hiába eredt az őt időközben lehagyó riválisok nyomába, végül a negyedik helyen ért be a célba.

A szám másik magyar versenyzője, Boldizsár Dalma a B döntőben fejezte be a szereplését, harmadik lett, így összesítésben a 11. helyen végzett.

A kenus Suba Róbert, aki egy nappal korábban KL1-ben a negyedik helyet szerezte meg, ezúttal a VL2-es kategória döntőjében szállt vízre, amelyben ötödikként zárt, a kajakos Molnár Nikoletta pedig – ugyancsak elmaradva kissé a saját várakozásaitól – nyolcadik lett a KL3 fináléjában.

Suba Róbert és a pontszerző helyért érkezett Molnár Nikoletta is azt mondta: nekik nagyon rossz volt a jobbos oldalszél.

„Én a bal oldalon evezek, számomra ez volt a legrosszabb forgatókönyv. Több problémám is volt a felkészülés során, de azt kell mondanom, örülök annak, hogy ennyi hátráltató tényező ellenére is döntőbe tudtam kerülni és meccsben voltam a többiekkel. Ezzel együtt azt gondolom, ha nincsenek ezek a körülmények, meglett volna a két bronzérem”

– nyilatkozta Suba Róbert.

„Egy kicsit csalódott vagyok. Azt érzem, hogy ennél jobbra és többre vagyok képes, de most ennyi jött ki. Ez a jobbos szél sokat rontott a hajó stabilitásán, és sok energiám elment arra, hogy ezt ellensúlyozzam”

– mondta Molnár Nikoletta.

Varga Katalin – aki az írott sajtónak nem nyilatkozott – az M4 Sportnak azt mondta: egy hirtelen széllökés miatt került a bal oldalra, kénytelen volt letámasztani a lapáttal, mert ha elhagyja a pályát, kizárják.

A magyarok ezzel befejezték szereplésüket Párizsban.

Eredmények:

női KL2:

1. Charlotte Hanshaw (Nagy-Britannia) 49.07 mp

2. Emma Wiggs (Nagy-Britannia) 51.56

3. Anja Adler (Németország) 52.17

4. Varga Katalin 53.33

…11. (a B döntőben 3.) Boldizsár Dalma

női KL3:

1. Laura Sugar (Nagy-Britannia) 46.66 mp

2. Nelia Barbosa (Franciaország) 47.91

3. Felicia Laberer (Németország) 48.79

…8. Molnár Nikoletta 51.21

férfi VL2:

1. Fernando Rufino de Paulo (Brazília) 50.47 mp

2. Igor Alex Tofalini (Brazília) 51.78

3. Blake Haxton (Egyesült Államok) 51.81

…5. Suba Róbert 53.78

A párizsi paralimpia magyar érmesei

Aranyérem:

Konkoly Zsófia – úszás (400 m gyors, S9)

Konkoly Zsófia – úszás (200 m vegyes, S9)

Ekler Luca – atlétika (távolugrás, T38)

Pap Bianka – úszás (100 m hát, S10)

Kiss Péter Pál – kajak-kenu (KL1, 200 m)

Ezüstérem:

Illés Fanni – úszás (100 m mell, SB4)

Hajmási Éva, Madarászné Mező Boglárka, Krajnyák Zsuzsanna, Veres Amarilla – kerekesszékes vívás (tőr, csapat)

Luterán Petra – atlétika (távolugrás, T47)

Konkoly Zsófia – úszás (100 m pillangó, S9)

Pap Bianka – úszás (200 m vegyes, SM10)

Ekler Luca – atlétika (400 m, T38)

Bronzérem:

Major Endre – asztalitenisz (MS1)

Pálos Péter – asztalitenisz (MS11)

Pap Bianka – úszás (400 m gyors, S10)

Szvitacs Alexa – asztalitenisz (WS9)

Fotók:

(MTI / Magyar Edzők Társasága/Facebook nyomán)

Valódi Hírek