Alig vezették be a rendszert, máris változtatni kell? Komoly gondok vannak a palackvisszaváltással

A visszaváltási rendszeren „csiszolni” kellene.

Július 1-jén élesedett a visszaváltási díjas rendszer, így a jogszabály által meghatározott italcsomagolások közül a régi típusúak már csak a készletek erejéig értékesíthetők a boltokban.

Hiába a rendszer, egyre több szemetet termelünk

A gyártók már kizárólag új típusú logóval és vonalkóddal ellátott csomagolásokat szállíthatnak a kiskereskedőknek. Ez első körben jól hangzik, félő azonban, hogy

mindez az újratölthető csomagolások kivezetését idézheti elő.

Ennek megakadályozása érdekében kezdett kampányba a Humusz Szövetség, meglátásaival pedig a Mohut és az illetékes minisztériumot is megkereste – számolt be róla a penzcentrum.hu.

A Humusz Szövetség már évekkel ezelőtt figyelmeztetett arra, hogy folyamatosan tűnnek el az újratölthető italcsomagolások a boltok polcairól. A bevezetett jogszabályi keretek között a Penny és a Lidl megszüntette az úgynevezett többutas göngyölegek forgalmazását. A két élelmiszerlánc csak egyutas automatákat igényelt.

Bár a Coop a legnagyobb üzleteiben minimális kínálatban még forgalmaz többutas csomagolású termékeket, a magyar élelmiszerlánc is csak egyutas visszaváltó gépeket telepített. A többutast a pénztárnál kosárba veszi vissza.

Minden áruház csak a maga által forgalmazott palackokat veszi vissza

A legtöbb helyen rengeteg újratölthető üveg kerül az üveghulladékba – olvasható a Humusz Szövetség honlapján megjelent tanulmányban.

Máris több üres üveg köt ki az utcán.

A Humusz Szövetség szakértőjének megfigyelései alapján június közepétől július végéig a következők gyűltek össze az általa vizsgált helyszíneken (Gyömrőn, a Keleti pályaudvar környékén és Balatonfenyvesen):

  • Varga boros palack 0,7 liter2 darab
  • Varga boros palack 1,5 liter2 darab
  • Dreher sörgyárak zöld vagy barna palackja – 4 darab
  • NRW sörös palack – 9 darab
  • standard üdítős palack német 0,5l (kizárólag Roni ABC) – 1 darab
  • Borsodi sörös palack – 2 darab

Ez kifejezetten nagy mennyiségnek tekinthető: a visszaváltási rendszer bevezetése előtt ennyi idő alatt legfeljebb 1-2 visszaváltható palackkal lehetett találkozni az utcákon.

Korrigálni kell a rendszer hibáit

A Humusz Szövetség mind a Mohut, mind az illetékes minisztériumot megkereste.

Bíznak benne, hogy még visszafordítható a negatív tendencia. Állampolgárként annyit tehetünk, hogy továbbra is az újratölthető italcsomagolásokat választjuk, illetve adott esetben jelezzük igényünket az ilyen típusú csomagolások iránt a kereskedelmi szereplőknek vagy a jogszabályalkotóknak.

(Kiemelt képünk illusztráció)

Valódi Hírek