Beolvasott Kövér Lászlónak az Orbán-kormány egyik legádázabb ellenfele

Kövér László nem engedte be a parlamentbe az ellenzéki konferenciát; a lépést David Pressman sem hagyta szó nélkül.

A parlamentben szeretett volna LMBTQ-tematikájú konferenciát tartani kedd délután a Demokratikus Koalíció, az MSZP, a Momentum és a Párbeszéd, ám Kövér László házelnök nem adott erre termet a parlamentben. David Pressman kifakadt a döntés után – írta meg a telex.hu.

Kövér az Országgyűlés tekintélyének megóvására hivatkozott; Pressman kiborult a döntéstől

A rendezvény helyszínét ezért áttették a Közép-Európai Egyetem (CEU) Nádor utcai épületébe. Az eseményen számos nagykövet mellett ott volt David Pressman, az Egyesült Államok budapesti vezető diplomatája is.

„Több mint rendkívüli, hogy

egy EU-tagállam megválasztott parlamenti képviselőit nem engedik be

a Parlament épületébe az emberi jogokról vitázni”

– reagált Pressman a konferencia előtt Kövér döntésére.

(U. S. Embassy Budapest/Facebook)

Négy nappal a rendezvény előtt döntött

Az Országgyűlés elnöke négy nappal a rendezvény előtt, péntek reggel válaszolt a Demokratikus Koalíció július végi teremigénylésére.

„Tájékoztatom, hogy a 2024. szeptember 3-i teremigénylését – tekintettel a 2012. évi XXXVI. törvény 2. § (1) bekezdésében foglalt kötelezettségemre – nem áll módomban teljesíteni”

– írta.

Nem először fordult elő, hogy Kövér László nem engedett be egy LMBTQ-rendezvényt a parlamentbe. Legutóbb Bedő Dávid, a Momentum frakcióvezetője június 21-ére szervezett alapvető emberi jogokról szóló konferenciának teremigénylésére küldte szó szerint ugyanezt a választ.

Valódi Hírek