Szorul a hurok: Olyan durva dolog történt nemrég, hogy az már Orbán kamuhivatalánál is kiverte a biztosítékot

Pintér Sándor nem lesz boldog az Integritás Hatóság lépésétől.

Bejelentést tett az Integritás Hatóságnál a használt iskolai laptopok ügyében Hadházy Ákos országgyűlési képviselő.

2023 végén újabb 140 ezer oktatási célú laptopot osztottak szét az akkor 7. és a 10. évfolyamos diákok és iskolák között. Erre az Európai Unió pénzügyi támogatását használták fel. Hadházy Ákos számolt be akkor a közösségi oldalán arról, hogy amióta elkezdett foglalkozni ezzel az üggyel, sokan keresték meg panaszaikkal – írta akkor az rtl.hu.

Legalább egy része használt volt az iskolákban EU-s pénzből kiosztott laptopoknak

Egy budapesti gimnazista szüleitől a képviselő olyan információkat kapott, amely szerint az újként kiadott laptopok egy része biztosan használt. Pedig még a Klebelsberg Központ leltári matricája is rajtuk volt. A szülő levelét idézve leírta, hogy több mappa is volt az „új” laptop kezdőképernyőjén, régi fotókkal, munkahelyi felmondással és személyes adatokkal, hiszen

a korábbi felhasználó édesanyja neve és többek között személyes okmányai is a gépen voltak

– összegezte a csatorna.

A képviselő az Integritás Hatóság döntéshozóihoz fordult a Pintér Sándor nevéhez fűződő ügyben

„Az Integritás Hatóság vizsgálatot indított a nagy iskolai loptop-akció ügyében a bejelentésem alapján. A tanévkezdés és a mobilelvétel kezdetén emlékezzünk meg újra az ócska, elavult laptopokról, amit az EU pénzén méregdrágán vett és osztogatott ki a kormány.

Az Integritás Hatóság vizsgálatának ténye fontos akkor is, ha önmagában a hatóság vizsgálatainak nincs visszatartó ereje-hiszen

nem vihetik bíróság elé a felelősöket és nyomozást sem folytathatnak.

Ha azonban ezt az igazán nagystílű csalást valóban részletesen felgöngyölítik, fontos bizonyítéka lehet annak, hogy Navracsics minden fogadkozása ellenére ugyanúgy

ipari méretekben folytatják az EU-s pénzek szétrablását, mint eddig.

Ha pedig az EU-Ügyészség valóban megtalálja a lehetőséget a magyar lopásuk vizsgálatára (azaz a lomkorona ügyből precedens lesz), akkor

egyszer talán még félhetnek is Maruzsáék.

Ha így is lesz még messze van, addig is a tanévnyitók napján erre az ügyre gondolva is lássuk be: az oktatásból is csak az érdekli legjobban a Fideszt, hogy mit lehet belőle ellopni”

– írta a képviselő Facebook-bejegyzésében.

(Hadházy Ákos/Facebook)

Valódi Hírek