Máris beütött a baj: Kiakadt a Nyugdíjas Parlament, hogy Nagy Márton a lakosság zsebében kotorászik

Az önkéntes nyugdíjpénztárak védelmét sürgetik.

Nagy Márton bejelentette: átvizsgálják a lakossági megtakarításokat is

Megírtuk, hogy a Nagy Márton vezetésével felállított úgynevezett Gazdasági Kabinet elkezdett „dolgozni” egy új akcióterven, amelynek – a minisztérium közlése szerint – része lehet az is, hogy

a lakosság hosszú távú befektetéseit úgymond „adómentes otthonteremtésbe” konvertálják át.

Bár az elhatározás már megvan, a tárca további részleteket nem közölt. Mint ismert, maga Nagy Márton is hangot adott annak, hogy ő nem igazán veszi jó néven, hogy a lakosság jövedelmének nagyobb hányadát megtakarításokra fordítja, és kifogásolta azt is a miniszter, hogy meglátása szerint az emberek nem fogyasztanak eleget (!), ezért – állította Nagy – ez nem pörgeti a gazdaságot és az adóbevételeket.

A miniszter szerint a magyarok rejtegetik a pénzüket, de ő majd megtalálja

„2024 első félévében a magyar lakosság fogyasztási szokásai jelentős átalakuláson mentek keresztül, aminek leginkább két iránya azonosítható.

A magyar háztartások óvatossági motívuma (sic!)

jelenleg is meghatározó a jelentős reálbér-emelkedés ellenére. A lakosság inkább megtakarításait növeli és a korábban elhalasztott lakásvásárlásait pótolja. Emellett megjelent egy új tendencia is:

a magyarok egyre többet fogyasztottak külföldön és külföldről”

– vezette le korábban a miniszter, hogy miért a lakosság a hibás a magyar gazdaság vergődése miatt.

Kapcsolódó: Nagy Márton belendült: Orbán kasszása megcsapolja a lakossági megtakarításokat

A Nyugdíjas Parlament aggasztónak értékelte Nagy Márton „bejelentését”

„Megdöbbenve értesültünk arról,

hogy a kormány Gazdasági Kabinetje arra készül, hogy az önkéntes nyugdíjpénztárakban gyűjtögetett megtakarításokat, a biztonságos időskor fedezetét, a jelenlegi kormányzat rövidtávú célok fedezetére kívánják fordítani. Azt tervezik, hogy az aktív időszakban félretett, a méltányos időskor elősegítése céljából összegyűjtött összeget a jelenlegi fogyasztásra fordítsák”

– írta közleményében a Nyugdíjas Parlament Országos Egyesülete.

Nagy Márton miniszter felvetése szerint adókedvezményt kellene adni azoknak, akik megtakarításaikat vagy annak egy részét otthonteremtésre, vagyis lakásvásárlásra, építésre fordítanák. Az intézkedéssel kapcsolatban a Nemzetgazdaság Minisztérium semmilyen további részletet nem közölt.

A Nyugdíjas Parlament közleményében kiemelte: az Európai Unió és a magyar kormány megállapodott abban, hogy 2025. március 31-ig biztosítják egy új nyugdíjtörvény hatálybalépését. Felhívták rá a figyelmet, hogy a jövőbeni igazságosabb és fenntarthatóbb nyugdíjtörvény egyik pillére lenne a most jelentősen megnyirbálni tervezett önkéntes nyugdíjpénztári struktúra.

„A tervezett lépés nagymértékben elbizonytalanítja a nyugdíjcélú megtakarítókat,

hitelteleníti az öngondoskodásra buzdító intézményeket és szakértőket, jelentősen eltávolítja a fejlett világban kialakított és gyakorlattá vált, hárompilléres nyugdíjrendszer bevezetésének az esélyét”

– hívták fel a figyelmet.

(mfor.hu nyomán)

Kapcsolódó:

Nagy Márton belendült: Orbán kasszása megcsapolja a lakossági megtakarításokat

Valódi Hírek