Fotóval: Vadai Ágnes egyeztetésre hívta Polt Pétert

Vadai Ágnes egyeztetésre hívta Polt Pétert.

Bizonyító erejű dokumentumokat „fújt be a szél” hozzájuk – tudatta vasárnap a közösségi oldalán Vadai Ágnes, a DK alelnöke. Hétfőn arról tájékoztatott, hogy az iratok szerint Kiss László óbudai polgármester egy koncepciós eljárás áldozata lett.

Mint mondta, dokumentumokkal tudják bizonyítani, hogy ezt a konstruált ügyet a fideszes pártállam legfelső köreiből igényelték. 48 órát kaptak az érintettek, ezt követően a DK politikusai részleteket mutattak be a dokumentumból.

Vadai Ágnes szerdai sajtótájékoztatóján 3 dokumentumról ejtett szót. Egyik egy 2024-es kihallgatási jegyzőkönyv, amely szerint egy felső vezető felkereste a kihallgatott személy egy ismerősét azzal, hogy meg kell buktatni a III. kerületi polgármestert, ehhez pedig szükség lenne a kihallgatott személy cégére. Ez erősíti, hogy egy konstruált ügyről van szó – mutatott rá a DK politikusa.

Szerdán azt mondta, bemegy a Legfőbb Ügyészség épületébe, Polt Pétertől akar választ kapni az alábbi kérdésekre:

  • Ki az az állami vezető, aki megrendelte Kiss László megbuktatását?
  • Ha nem ismeri, akkor zajlik-e ügyészségi nyomozás, hogy kiderüljön az illető személye?
  • Melyik állami vezető utasította az ügyészséget a büntetőeljárás megindítására?
  • Melyik hétfői napon kapott utasítást az ügyészség Kiss László levadászására?

A Demokratikus Koalíció politikusai, Vadai Ágnes és Sebián-Petrovszki László csütörtökön a Kiss László elleni koncepciós eljárásról kérdezték volna a legfőbb ügyészt, Polt Péter azonban nem állt szóba velük.

A DK képviselői élő adásban szerették volna a koncepciós eljárásról kérdezni a legfőbb ügyészt. A közérdeklődésére számot tartó ügyben a választópolgároknak Polt Péter válaszait élőben kívánták közvetíteni, ám erre nem volt lehetőségük.

„A legfőbb ügyész úr nem szeretne élő közvetítést”

– mondta el a kabinetfőnöke Vadai Ágnesnek.

Polt Péter jogász végzettségű kabinetfőnökét is megkérdezték arról, hogy van-e olyan szabály, amely tiltaná, hogy élőben kérdezzék a legfőbb ügyészt. Mint kiderült: ilyen szabály nem létezik.

Miután Vadai Ágnest és Sebián-Petrovszki Lászlót másfél órán át váratták, ők felhívták az ügyészséget. Majd Polt Péter titkárnőjével beszéltek, aki nem volt hajlandó kapcsolni a legfőbb ügyészt.

„Semmilyen szín alatt nem vállalja a nyilvánosságot a legfőbb ügyész ezekben az ügyekben”

– üzente végül a kabinetfőnökével.

Kapcsolódó: Érik a botrány: Vadai Ágnes tetemre hívta Polt Pétert, de a legfőbb ügyész pofátlan lépésre szánta el magát (+videó)

Vadai Ágnes üzent Polt Péternek

A DK frakcióvezető-helyettese a közösségi oldalán arról tájékoztatott, hogy egyeztetésre hívta Polt Pétert.

„‼️‼️Mi már voltunk nála, azaz majdnem.

Most mi várjuk Polt Pétert jövő szerdán 15:00 órára a Képviselői Irodaházba!”

(Vadai Ágnes/Facebook/Nyugati Fény)

Kapcsolódó:

Videóval: Vadai Ágnes bizonyítékot mutatott be arról, hogy Kiss László koncepciós eljárás áldozata lett

Valódi Hírek