Gyurcsány Ferenc a Simonka-interjúról: Ez minden jogállamban a miniszterelnök elleni vizsgálathoz, valószínűleg bukásához vezetne

Gyurcsány Ferenc Simonka György interjúja kapcsán posztolt a közösségi oldalára.

Beszámoltunk arról, hogy Simonka György interjút adott a Telexnek. A beszélgetés során Orbán Viktor, Lázár János, sőt, Rogán Antal neve is felemerült. Az interjúban kemény állítások hangzottak el, Simonka a Fidesz, az ügyészség működéséről is beszélt.

Mint mondta, ebben a rendszerben

„ha akarják, el tudnak sikálni dolgokat”.

Kapcsolódó: Most fog igazán felforrni a levegő Orbánéknál: Egészen elképesztő részletekről borított Simonka

A költségvetési csalással vádolt volt fideszes politikus mondandója kapcsán posztolt a közösségi oldalára Gyurcsány Ferenc. Mint arra a DK elnöke rámutatott, egy ilyen interjú után a minimum az lenne, hogy vizsgálat indul a vezető kormánypárti politikusok, köztük a miniszterelnök ellen.

Alább idézzük Gyurcsány Ferenc bejegyzését

„A Simonka nevű fideszes bűnöző Telex-nek adott mai interjúja minden jogállamban alkotmányos válsághoz, vezető kormánypárti politikusok, köztük a miniszterelnök elleni vizsgálathoz, minden valószínűség szerint

bukásához vezetne.

Simonka nem többet és nem kevesebbet állít, mint az, hogy az állam büntetőjogi szerepét a kormánypárt közvetlenül a maga érdekében gyakorolja.

Ellenfeleket bebörtönöznek, a sajátjaikat meg a legmocskosabb bűnből is kimentik.

Orbán maffia/bűnöző állama lepleződött le.

Itt áll előttünk a bűnszövetkezet, ami elfoglalta a magyar államot és a közmocsok forrása majd végső haszonélvezője.

Hogy Orbánnak mennie kell—e?

Persze.

Hogy menni fog-e?

Persze.

Magától?

Ugyan.”

(Gyurcsány Ferenc/Facebook/Nyugati Fény)

Valódi Hírek