Orbán 2010 utáni kormányzása arra példa, hogy a párt hatalmi szándéka miként győzte le a közjó szolgálatát.
A politika jin és jangja két egymásba fonódó racionalitás: a hatalom racionalitása és a szakkérdések racionalitása – hívta fel a figyelmet Facebook-oldalán közzétett bejegyzésében Gyurcsány Ferenc.
A Demokratikus Koalíció elnöke, volt miniszterelnök írásában rámutatott: a jó politikában e két racionalitás különbözőségének, nem egyszer az ellentétének az egysége figyelhető meg. Mint kiemelte, a kormányzónak pedig azokat a döntéseket kell keresnie, amelyek egyszerre szolgálják a közjót és a hatalom megtartását.
Gyurcsány Ferenc bejegyzését alább közüljük:
„Mi a politika jin és jangja?
A racionalitás.
De ez hogyan lehet, hiszen a tájcsitu (a jin és jang jól ismert szimbóluma) két egymásba fonódó, két különböző színű esőcseppet(?) formál, azaz nyilván két dologról van szó, az egymás nélkül nem létező, az egymást feltételező jingről és jangról.
Valóban.
Akkor pontosabban fogalmazok.
A politika jin és jangja két egymásba fonódó racionalitás:
a hatalom racionalitása és a szakkérdések racionalitása.
A jó politikában e két racionalitás különbözőségének, nem egyszer az ellentétének az egysége figyelhető meg.
Tessék?
Tagadhatja-e bárki is, hogy a kormányzás célja a közjó szolgálata, azaz, hogy jobb legyen az élet, hogy jobban működjön a körülöttünk lévő világ, hatékonyabban, kiszámíthatóbban stb. Hogy egészen pontosan mi a közjó, az persze nem egyértelmű, a nagy politikai eszmék éppen ebben a kérdésben állnak végeláthatatlan vitában egymással, de ez most egyelőre nem érdekes nekünk.
A kormányzónak azokat a döntéseket kell keresnie, amelyek egyszerre szolgálják a közjót és a hatalom megtartását.
Ezek a legjobb döntések.
A kormányzónak kerülnie kell azokat a döntéseket, amelyek nem hajtanak semmilyen közhasznot, ráadásul aláássák a kormányzó népszerűségét is.
A kormányzó két esetben áll komoly dilemma előtt.
Ha egy döntés ugyan szolgálja a közjót, de erodálja saját hatalmát, vagy ha valami annak az árán erősíti a hatalmon lévő támogatottságát, hogy eközben valójában kárt okoz a kormányzott közösségnek.
Az első esetben valamilyen szakmai kérdés racionalitása írta felül a hatalom megtartásának a racionalitását, a másodikban fordítva, a hatalom megtartásának racionalitása überelt valamilyen szakmai megfontolást.
Tagadhatja-e bárki, hogy aki kormányoz, annak tekintettel kell lennie arra is, hogy döntései ne veszélyeztessék támogatottságát, mert ha ez megroppan, akkor előbb-utóbb elveszti a lehetőségét a kormányzásra, azaz annak a programnak a végrehajtására, amiben hisz, ami szerinte a közjót szolgálatának az alapja, amire felhatalmazást kapott?
A kormányzónak éppen ezért észszerű módon és mértékben vigyáznia kell saját hatalmára.
Ez akkor is így van, ha a köznapi szövegekben a hatalom csúnya szó, annak akarása és megtartása meg egyenesen szégyenletesnek tűnik. Márpedig a politikának olyan természetes módom eszköze a hatalom, mint hentesnek a bárd, tanárnak a könyv, orvosnak a fonendoszkóp.
Két fontos kérdés dönti el a hatalom akarásának és megtartásának minőségét:
az, hogy miként, milyen eszközök használatával szerezte és tartja meg valaki azt, és az,
hogy mire használja.
E kettőt érdemes elemezni, vizsgálni, de önmagában azt vitatni, hogy a politika a hatalomról(is) szól, az egész egyszerűen üres háborgás.
Ha már jin és jang, akkor az egészről és nem egyes döntésekről, hanem az azokban együttesen kifejezésre jutó megfontolások arányairól érdemes szót ejteni. Azaz nem az a kérdés, hogy egyszer-egyszer bizonyos szakmai döntéseket felülírnak-e hatalmi szempontok vagy fordítva, hanem az, hogy a kormányzás egészére mi a jellemző.
A skála egyik széle azt a helyzetet mutatja, amikor ugyan megmaradt a kormányzó hatalma, de elenyészett az ország, a másik véglet pedig az, hogy ugyan jó dolgok történtek, de a kormányzók elbuktak és ezzel elveszett a kormányzás folytatásának lehetősége.
Orbán 2010 utáni kormányzása arra példa, hogy
a párt, a pártelit hatalmi szándéka miként győzte le a közjó szolgálatának szempontjait.
Elvétve találunk csak olyan területet, ahol ma jobban teljesít Magyarország, mint egy évtizede.
2006-2009 kormányzása ellenkező előjelű. Az időszakot a közjót szolgáló tisztességes, jó tervek, szándékok, nem egyszer döntések, változások, jellemezték, de ráment a politikai többség.
Sem egyik, se másik véglet nem sorsszerű, a kormányzó dolga, hogy megtalálja a helyes arányokat,
az ő felelőssége, ha ez nem sikerül neki.
Az meg természetes, hogy azt gondolom, hiszem, hogy ma mi jobban kormányoznánk az országot, mint a jelenlegiek, és annál is, ahogyan azt másfél évtizede tettük.”
(Gyurcsány Ferenc/Facebook)
