Balhé: Lázárék botrányos terve ellen tüntettek egy városban, már a fideszes polgármester is csatlakozott

Szarvason nem akarják elveszíteni a kastélyt Lázár terve miatt.

A Lázár János-féle kastélytörvény alapján magánkézbe kerülhet a szarvasi Csáky-kastély. Az épülettel együtt ráadásul a Békés megyei város egyik fő idegenforgalmi látványossága, a 26 hektáros, ősfás Anna-liget a területén lévő állatparkkal együtt.

A szarvasiaknál betelt a pohár

A jó állapotú műemlék kastélyban van a Körös–Maros Vidéki Nemzeti Park Igazgatóságának a székhelye. Mellette egy ökoturisztikai látogatóközpont is található. Utóbbihoz tartozik

a Kárpát-medencei őshonos állatfajokat ötszáz élő állattal, valamint kiállításokkal is bemutató park.

Az elkeseredett helyiek Facebook-csoportot hoztak létre: Védjük meg a Körösvölgyi Állatparkot névvel. Ehhez a nyilvános csoporthoz pár nap alatt kétezren csatlakoztak.

„Láthatatlan ellenséggel küzdünk, akik a kastélyunkat akarják elvenni tőlünk,

pedig a Csáky-kastély a miénk. Szerves része a gyerekkorunknak, az életünknek, a mindennapjainknak”

– írta Szíjártó Olga, a csoport adminisztrátora a telex.hu megkeresésére.

Nem akarnak kastélyprivatizációt

A tiltakozók azt szeretnék elérni, hogy ne privatizálják a kastélyt és a mellette lévő földterületet. Tehát: maradjon meg a Csáky-kastélyban a Nemzeti Park igazgatósága és a Látogatóközpont az Állatparkkal együtt.

Felháborítónak tartják, hogy a köztulajdonból magántulajdon legyen.

Úgy vélik, hogy utána talán senki sem léphetne be a parkba.

Jelenleg a Látogatóközpont a környéken élő vagy akár távolabbról érkező családok, iskolai csoportok és a természet iránt érdeklődők kedvelt kirándulóhelye. Ha megszüntetnék, azt Szarvas idegenforgalma is megérezné.

„Szarvas, a négy évszak mindegyikében gyakran felkeresett látványossága a Körösvölgyi Látogatóközpont és Állatpark”

– mondta Regős Mátyás, a tiltakozás szervezője.

Lázárék ígéretei nem nyugtatják meg a helyieket

A helyieket nem nyugtatja meg, hogy a kastélytörvény szerint a szerződésben a tulajdonszerzőnek elő kell írni, hogy a nyilvánosság számára történő látogatást továbbra is lehetővé teszi. Azt ugyanis

nem írta elő a hivatalos szöveg, hogy a szarvasi állatparkot meg kell tartani.

„Számunkra elfogadhatatlan, hogy nem kapuk részletes és alapos, nyilvános tájékoztatást,

a Csáky-kastély ügye körül sok minden titkos lehet, amit a kormány tervez”

– tette hozzá Regős.

A város is megpályázná a tulajdonjogot

Egy augusztus elsején tartott sajtótájékoztatón Babák Mihály polgármester elmondta, hogy Szarvas önkormányzata szeretné megpályázni a hivatalosan is a hazai műemlékek közé tartozó, állami tulajdonú Csáky-kastély tulajdonjogát.

Babák szerint, ha megnyernék a tulajdonjoggal a lehetőséget a további használatra, akkor

minden úgy maradhatna, ahogyan eddig volt.

„Vagy megnyeri az önkormányzat, vagy nem, de erről mi még nem tudunk semmit”

– mondta Szíjártó Olga. Regős Mátyás szerint az önkormányzat esélyeit ronthatja, hogy

az Orbán-kormány a pályázati anyag mellé 10 millió forint befizetését írta elő.

Mint arról beszámoltunk, ez az összeg sikertelen pályázás esetén sem jár vissza.

A szakmai szervezeteknek nincs 10 milliója arra, hogy pályázzanak

Ez leszűkíti az esélyesek körét, megakadályozza a szakmai és civil szervezetek indulását.

A tiltakozók szerint eközben az idő is sürget. Azt ugyanis nem lehet tudni, mikor és mi történik a háttérben Orbánék szintjén a Csáky-kastély és a többi hasonló ingatlan ügyében.

Ezért petíciót is indítottak.

Az aláírók száma folyamatosan nő, néhány nap alatt túllépte a két és félezret – mondta Szíjártó Olga.

A petícióban Sulyok Tamás köztársasági elnököt, Orbán Viktor miniszterelnököt, Lázár János építési és közlekedési minisztert és Nagy István agrárminisztert szólították meg, érdemi párbeszédet kérve.

A tiltakozók arra kíváncsiak, hogy

„a kormány miért akadályozza a hazai és nemzetközi kitekintésben is kiemelten jelentős

természetvédelmi közösségi célokért, a jövő generációk élhetőbb természeti környezetéért, a biodiverzitás megőrzéséért dolgozó Körös-Maros Nemzeti Park Igazgatóság évtizedek óta tartó eredményes munkáját a székházának magánosítási szándékával?”

Valódi Hírek