Főhet Fico feje: Megindult az ellenzéki tüntetéshullám a zsarnokoskodó szlovák kormányfő ellen (+videó)

Tiltakozás alakult ki Szlovákiában, Robert Fico törheti a fejét a miniszterei miatt.

A Robert Fico elleni májusi merényletkísérlet óta először tüntetett a szlovák ellenzék. A tömeg a kulturális és az igazságügyi miniszter menesztését követelte – részletezte szerdán a napunk.dennikn.sk.

Mint kifejtették, a Progresszív Szlovákia (PS) és a Szabadság és Szolidaritás (SaS) képviselői az utóbbi hetek történéseire reagáltak a demonstrációval. A jelenlegi szlovák kormánykoalíció ugyanis súlyosan beleavatkozott az igazságszolgáltatás, valamint a kulturális intézmények munkájába.

Michal Šimečka (PS) pártelnök a demonstráció előtt úgy fogalmazott, hogy Martina Šimkovičová (Szlovák Nemzeti Párt, azaz SNS-jelölt) kulturális miniszter és Boris Susko (Irány – Szociáldemokrácia, azaz Smer) igazságügyi minisztere átlépte a határokat.

„A miniszter asszony úgy döntött, tönkreteszi a nemzeti kulturális intézményeket, indok nélkül meneszti azok igazgatóját. A miniszter pedig

példátlan módon szabadon engedte a börtönből Kováčik urat, Robert Fico bűntársát”

– mutatott rá Michal Šimečka. Mellesleg már gyűjtik a rendkívüli parlamenti ülés összehívásához szükséges képviselői aláírásokat, ám erre a várakozások szerint csak a jövő héten kerülhet sor. A hírportál beszámolója szerint 18 ezer ember vett részt a tiltakozáson.

A parameter.sk részletezése szerint a demonstráción az egyik transzparensen ez állt:

„A Fico-kormány rosszabb, mint a hőség”

– Szlovákiában, hasonlóan Magyarországhoz, jelenleg hatalmas a forróság.

Mint írták, a szónokok a Fico-kormány által kirúgott intézményvezetők, leváltott, pellengérre állított személyek voltak. Közéjük sorolható Ľuboš Machaj, a megszüntetett RTVS vezérigazgatója, Zuzana Liptáková, a Bibiana leváltott igazgatója, Metód Špaček, Zuzana Čaputová korábbi köztársasági elnök hivatalvezetője – akit a melegsége miatt hurcoltak meg – valamint Katarína Javorčíková, a Bírói Tanács még ősszel leváltott tagja – sorolta a hírportál.

(Paraméter/YouTube)

Valódi Hírek