Súlyos visszaélés miatt nyomoz a rendőrség Hegyvidéken – Pokorni Zoltán is érintett lehet (+videó)

Hivatali visszaélés gyanúja miatt nyomoznak Pokorni Zoltánnal kapcsolatban.

Pokorni Zoltán XII. kerületi fideszes polgármester házába jár takarítani az egyik hivatali alkalmazott, munkaidőben – az esetről két hónapja írt a Magyar Kétfarkú Kutya Párt. Jelenleg már nyomozás folyik az ügyben.

A takarítónőt autóval viszik át Pokorni Zoltán házába dolgozni

Kovács Gergely – akkor még önkormányzati képviselőként – kapott egy névtelen levelet az esetről. A Magyar Kétfarkú Kutya Párt elnökét azóta a XII. kerület polgármesterévé választották, így októbertől ő lesz Pokorni utóda.

Kovácsék ellenőrizték a levél igazságtartalmát, majd felvételt is készítette arról, hogy

a takarítónőt a hivatali kocsi vitte el Pokorni házához.

Az ügyben feljelentést tettek, a Budapesti Rendőr Főkapitányság (BRFK) pedig hivatali visszaélés gyanúja miatt indított nyomozást. Az eljárás azonban Terdik Tamás budapesti rendőrfőkapitány kérésére átkerült Pest megyéhez. A Kovács által a Facebookon megosztott határozat szerint Terdik azzal érvelt, hogy

„a feljelentéssel érintett személlyel, Pokorni Zoltánnal

a beosztásából eredően munkakapcsolatban van, így elfogult”.

Az érvet az Országos Rendőr-főkapitányság (ORFK) megalapozottnak tartotta és elfogadta.

A Pokorni vezette önkormányzat szerint nem történt semmi kivetnivaló

A takarítónőt szállító hivatali autóról készült képek több sajtóorgánumhoz is eljutottak. Az önkormányzat a hvg.hu megkeresésére azt írta:

„a polgármesteri hivatalban egyetlen kolléga munkaügyi státuszával sem történt visszaélés.

A névtelen feljelentés alapján írt bejegyzést az MKKP nevű viccpárt nem túl színvonalas választási kampánya részének tekintjük.”

Majd hozzátették, hogy

„Marika néni évek óta, a szerény jövedelmét, nyugdíját kiegészítendő, tisztes óradíjért dolgozik Pokorni Zoltánnál.

Természetesen nem a munkaidejében. Mindez soha nem volt titok, a hivatal többsége tudott róla.”

(Kétfarkú Kutya Párt/YouTube/Kovács Gergely/Facebook)

Kapcsolódó:

Mit művel Pokorni Zoltán? Undorító lépésre szánta el magát utolsó heteiben a bukott polgármester

Valódi Hírek