Videóval: Őrületes balhét rendezett élő adásban Bencsik András

Bencsik András a Sajtóklub című műsorban fejtette ki különös nézeteit.

„Sajnos azt kell mondjam, hogy ez Franciaország. Őszintén sajnálom azokat a franciákat, akik ezt eltűrik, de egyből azt üzenném nekik, hogy azért most már itt lenne az ideje fellázadni”

magyarázta Bencsik András, a Demokrata főszerkesztője a Hír TV Sajtóklub elnevezésű műsorában az olimpiai megnyitó vonatkozásában.

A főszerkesztő elárulta, mi is a baj Franciaországgal

Bencsik András szerint ez az az ország,

  • „amelyiknek a nemzeti ünnepe a modern történelem legszörnyűségesebb tömegmészárlásának az ünnepe, a Bastille ostroma;
  • az ebből következő iszonyat, végül pedig az egyik logikus folyománya lett a kommunizmus, amelyet nekik köszönhetünk;
  • amelyik kiirtotta a vallást, az az ország, amelyik lemészárolta a papokat és az apácákat,
  • amelyik büszke arra, hogy szekularizálta, vagyis »istentelenítette« Franciaországot”.

– sorolta tévképzeteit Orbán Viktor kedvenc propagandistája újságírója.

A halál és a sátán érkezéséről is beszélt

Az olimpiai megnyitóval kapcsolatban azt mondta, istenkáromlásnak tartja hogy a DaVinci-féle Az utolsó vacsora allegóriájával a kereszténységet gúnyolták, ráadásul – jegyezte meg – „az a gépló, amelyik a Szajnán hozta a lángot,

az apokalipszis lovasa (…) „az maga a halál és a sátán” érkezése volt.

Bencsik András arról is beszámolt a műsorban, hogy volt egy pillanat, amikor felszökött a pulzusa és elkapcsolt, de később mégis úgy döntött, figyelemmel kíséri a közvetítést. Döntését azzal indokolta, hogy ez egy történelmi pillanat, amikor Franciaország megmutatta nekünk önmagát. Azt mondta, ő azt várja, amikor

„a francia Franciaország föláll, és azt mondja, hogy nem, én nem ez vagyok”.

Nem fogta vissza magát Bencsik András

Meglátása szerint Orbán is erről beszélt, amikor azt mondta, miként képzeli el életét a Nyugat. Ugyanis a magyar miniszterelnöknek nem a saját országával kell foglalkoznia – hiszen az már úgyis az összeomlás szélén táncol miattuk. Újabban Orbán inkább a világot szeretné megmenteni, de erőteljes aggodalmai vannak az EU gazdasága miatt is.

„Nyomorékok, transzvesztiták, ped0filok és minden, ami szörnyűség, az így együtt, mert nekik ez így szép, hogy minden ki van forgatva és minden hazugság (…) megmutatta a Nyugat magát, és mi pontosan értjük Orbán Viktor szavait, hogy na ez az az út, amin mi nem akarunk”

– jelentette ki Bencsik András.

Bencsik András a műsor 27. perce környékén fejti ki „magvas gondolatait”.

Videó:

Valódi Hírek