Nem hajlandó közölni Gyurcsány véleménycikkét a „független” média, kiakadt a DK elnöke

Ilyen a magyar „sajtószabadság”.

A konkrét portálok megnevezése nélkül, de sejthetően a Telex-444-HVG univerzumra utalva Gyurcsány Ferenc, a Demokratikus Koalíció elnöke arról írt, hogy a kormányfüggetlen médiában nem engedik közölni a véleménycikkeit. Gyurcsány ezért kétszer az Indexen publikálta nagyobb lélegzetvételű anyagait.

A DK elnökének szombati bejegyzését változtatás nélkül közöljük alább:

„Legyünk pozitívak!

Van egy vitánk a sajtó szerepéről, aminek a lényegét most nem nyitom ki. Ahogy látom, el fog az még tartani egy ideig. Meglátjuk.

A napokban összefutottam egy jól ismert, befolyásosnak mondott közéleti portál egyik vezetőjével. Előjött ez a bizonyos vita. Egyszer csak azt vetette szememre, hogy már két alkalommal is hosszabb véleménycikket tettem közzé az Index.hu-n.

És miközben én se tagadom, hogy az, mármint az Index.hu nyilvánvalóan a kormány és köreinek befolyása alatt áll, az ő érdekeit szolgálja, azzal viszont, hogy én ott publikálok, azzal segítek nekik, hogy leplezzék valódi szándékukat, irányultságukat.

– És ha nektek küldtem volna el, ti közöltétek volna? – kérdeztem.

– Dehogy – jött az azonnali válasz.

Na, akkor hogyan is állunk ezzel az egésszel?

1. Indokolt-e, hogy az ország választott vezetői átfogóan, összefüggően, ha szükségét látják önálló írásban fejthessék ki álláspontjukat egy-egy fontos kérdésről? Szerintem nem csak indokolt, de egyenesen szükséges.

2. Indokolt-e, hogy erről a bizonyos álláspontról mások is elmondhassák saját véleményüket, vitatkozzanak vele, ha kell, akár az eredeti közlésre vállalkozó szerkesztőség is mondja el önálló szövegben, hogy mit gondol az általuk közzé tett tartalomról? Szerintem igen.

3. Ad-e felületet a magát függetlennek nevező sajtó ilyen írásoknak, vitáknak? Nem.

4. Ha valaki, mondjuk én vagy valaki hozzám hasonló politikus el szeretné mondani, hogy választott képviselőként mit gondol mondjuk arról, mi lenne a közös feladatunk, hogy felkészüljünk a mesterséges intelligencia teremtette új kihívásokra, akkor ebben a helyzetben mit tehet?

Néma marad, mert nincs olyan felület, amely a kormánytól független és teret adna ilyen közlésnek, vagy elfogadja az Index.hu nyújtotta nyilvánosságot. Mihez fűződik nagyobb társadalmi érdek?

4.1. Ahhoz, hogy az én szövegem Index-hu-n történő közlése ne segítsen elleplezni annak valóságos természetét, ezért ne közöljek ott semmit,

4.2. vagy ahhoz (mert ugye más meg nem közli le), hogy egyáltalán ne jelenjen meg az, amit fontosnak, választott képviselőként feladatomnak tartok?

5. Miért zárkózik el a magát függetlennek mondó sajtó politikusok véleménycikkeitől? Nem tudom. Helyesen teszik-e ezt? Hogy egyesével, külön-külön jól döntenek-e, azt se tudom, ezt megítélni nem is az én dolgom.

De abban biztos vagyok, hogy az alkotmányos demokrácia kárát szenvedi annak, hogy a magyar köztársaságpárti nyilvánosságban egyáltalán nincs felülete az ilyen vitáknak. Nem egyik vagy másik lapban, sehol.

6. Hogy világos legyek, én egészen pontosan azt gondolom, hogy ezzel a magatartással (melyhez természetesen joga van, hiszen ez tényleg a szerkesztői szabadság része) a sajtó nem tesz eleget demokratikus elkötelezettségéből fakadó kötelezettségének. De lehet és szabad így is dönteni.

Azt tudom mondani, ha lesz választási lehetőségem, hogy nagy ritkán hol próbálok meg közzé tenni négy-öt oldalnyi szakmai, közéleti véleményt, akkor arra fogok törekedni, hogy kormánytól független orgánumot válasszak.

Ha viszont ez a sajtó elzárja előlünk a nyilvánosságnak ezt a szeletét, és csak a némaságot tudja nekem lehetőségként felajánlani, akkor a még vállalható kompromisszumok közül igyekszem majd a legtisztességesebbet megtalálni.

Így jó?”

(Gyurcsány Ferenc / Facebook)

Valódi Hírek