A választók végső soron politikát, pártot és nem pedig egyedi képviselőt választanak – emelte ki Gyurcsány Ferenc.
A politikai szerepben mindenki politikus lesz függetlenül attól, hogy minek nevezi önmagát – mutatott rá Gyurcsány Ferenc friss Facebook-bejegyzésében. Mint hangsúlyozta, nem helytelen a civilek megjelenése a politikában, ám tudni és érteni kell, hogy amíg a politikusi hivatást betöltő személyt le lehet váltani, addig a politikust, mint közéleti funkciót nem lehet kicserélni a civilség közéleti funkciójára. A Demokratikus Koalíció elnöke megjegyezte, nem létezik olyan, hogy valaki „civil politikus”.
Kapcsolódó: Gyurcsány Ferenc keményen beolvasott Orbánnak, miután különös hírek érkeztek a miniszterelnökről
Gyurcsány Ferenc bejegyzését változtatás nélkül idéztük
„Parlamentarizmus, pártok és civilek
»Civileket a politikába!«
Ugye ismerős szöveg? A követelésben a pártokkal szembeni elégedetlenség, a velük kapcsolatos bizalmatlanság jelenik meg. A jelenség mozgatórugója a jóhiszemű, bár sokszor naiv választói akarat, a politikai életbe új szereplőként betörni kívánók politikai marketing megfontolása, következménye viszont az alkotmányos demokrácia akár szándék nélküli erodálása.
De hát miért?
– Nyilván csak azért ír ilyet egy politikus, mert félti a helyét a politikába most érkező, még tiszta civilektől – mondhatják.
Ugyan!
Egyszerű állítások jönnek:
Nincs alkotmányos demokrácia parlament nélkül.
Nincs modern parlament pártok nélkül.
A parlamentben nem civilek ülnek, hanem politikusok.
A képviselőt pártja (a frakciója) ellenőrzi, nem a választó.
Bogozzunk ki pár fogalmat!
1. A parlament
Nincs alkotmányos demokrácia népképviselet nélkül. A népképviselet univerzális intézménye a parlament.
A XIII. századi Angliában a parlament szó a szerzetesek vacsora utáni beszélgetését jelentette. De ezt a kifejezést használták például az 1245-ös lyoni zsinatra is, ahol és amikor IV. Ince pápa megfosztotta trónjától és kiközösítette II. Frigyes német-római császárt.
A mai parlamentek elnevezését az I. Edward angol király által időre-időre összehívott, egyházi és világi méltóságokból, tanácsadókból álló testülettől, a Concilium regis in parliamento-tól, közülük is az 1295-ben ülésező, már írásban lefektetett szabályok szerint delegált és feladatú tanácskozástól eredeztetik.
Ami pedig a parlamentek valódi, önálló szerepét, jogait illeti, arra további közel négyszáz évet kellett várni. 1689-ben, a Dicsőséges Forradalomnak nevezett küzdelem végén az angol parlament magához ragadta az állami főhatalmat. Az többé már nem az uralkodó konzultatív testülete, hanem szuverén államhatalmi intézmény lett.
Attól kezdve békeidőben a király a parlament hozzájárulása nélkül nem függeszthette fel a törvényeket, nem vethetett ki adót, nem tarthatott fenn önálló királyi hadsereget. Ezt a parlamentet tekintjük a mai, modernnek tekintett parlamentek közvetlen történelmi előzményének.
2. A pártok
Nincs modern parlament pártok nélkül.
Mivel a politikai hatalom társadalmi csoport(ok) feletti szervezett befolyást, irányítási, vezetési jogot, uralmat jelent, ezért a hatalom megszerzésére és magtartására vonatkozó küzdelem maga is csoporttermészetű.
A párt kifejezést évszázadok óta azokra a szervezett csoportokra használják, melyek célja a politikai hatalom megszerzése volt. Így volt ez a modern parlamentarizmus, és a XIX. században megjelent tömegpártok előtt is.
A parlamentben politikai elvek, szándékok, vezetők köré épült pártok képviselői pártjaik szerint szervezett csoportokba, frakciókba tömörülve gyakorolják a törvényhozó hatalmat. A megválasztott képviselő személyes politikai meggyőződését nem közvetlenül a parlamentben, hanem pártján, illetve annak frakcióján keresztül érvényesíti.
A képviselők megválasztásuk egyéni jellege ellenére a parlamentben nem önmagukat, nem egyedi, elkülönülő, személyes politikai meggyőződésüket képviselik, hanem azon szervezett politikai közösségét, azét a pártét, amelyhez önkéntesen csatlakoztak, és amelynek politikájának alakításában részt vettek.
A választók pedig – a megtévesztő látszattól túlnyomó részt eltérően, akár ezzel a ténnyel valójában nem is szembesülve – végső soron politikát, pártot és nem pedig egyedi képviselőt választanak.
3. Politikusok, civilek
A parlamentben politikusok ülnek és nem civilek.
Nincs olyan, hogy »civil politikus«. Ez kifejezés hamis, rosszabb esetben egyenesen hazug. A politikusi tevékenység lényege a közhatalom gyakorlása, az arra való felhatalmazás megszerzése, a közhatalmat gyakorló intézmények (pl.: közigazgatási szervek, bíróságok) megszervezése, ellenőrzése.
A civil közéletiség ezzel szemben éppen azt jelenti, hogy valaki nem gyakorol közhatalmat és nem is törekszik arra. A civilek a közhatalom szféráján kívül szolgálják a közjót. Ez nem jelenti azt, hogy a civilek nem működhetnének együtt politikai, közhatalmi intézményekkel, szereplőkkel, továbbá természetes és legitim céljuk lehet a közhatalom ellenőrzése.
Az a civil, aki képviselő lesz, az politikussá válik és attól kezdve ebben a közszerepében definíciószerűen nem civil. Akkor se, ha egy civil egyesület elismert tagjaként választották meg valamelyik népképviseletbe.
Az a parlamenti képviselő, aki egyetlen párthoz se tartozva szerzett mandátumot, az se civil, hanem úgynevezett független képviselő. A független képviselő is politikus.
4. A képviselő ellenőrzése
A képviselőt a pártja (a frakciója) ellenőrzi, nem a választó.
A parlamentarizmus egyik sarokköve a »szabad mandátum elve«. A megválasztott képviselőt a választó nem utasíthatja, hogy mire szavazzon, nem hívhatja vissza mandátuma lejárta előtt. Ilyen formális joga pártjának, frakciójának sincs.
Mégis, mivel a parlamentben a frakciók a politikai hatékonyság érdekében egységes fellépéssel kívánnak megküzdeni a rivális álláspontokkal, ezért elvárják, hogy tagjaik azonosan szavazzanak. Az egységes álláspontot elhagyó képviselő pártjában elszigetelődik, szélre sodródik, majd elveszti pártja támogatását és nagy eséllyel egész politikai jövőjét, mert pártjának jelölése nélkül radikálisan csökken annak az esélye, hogy mandátumát a következő választáson is megtartsa.
Egy parlamenti cikluson belül a politikai álláspont kiszámítható képviseletét nem a képviselő, hanem a mögötte álló párt (a frakció) biztosítja. A frakció nélküli képviselő gyenge, szava keveset ér, döntésbefolyásoló képessége elenyésző, és mivel álláspontja mögött nem közösségi, hanem egyéni, személyes döntés van, ezért az változékonyabb, kiszámíthatatlanabb, és ezek tekintetében kockázatosabb.
A politika és a politikusok ellenőrzése, számonkérése, szükség esetén felelősségre vonása
az alkotmányos demokrácia garanciális elemeinek egyike.
Ezzel szemben a rendszerszintű politikus- és pártellenesség, az ezek nyomában megjelenő, a politikusok civilekre történő lecserélésére vonatkozó szándék a parlamentarizmus gyengítését eredményezi. Az alkotmányos demokrácia egyik alapintézményének a delegitimációja magát az alkotmányos demokráciát veszélyezteti.
Mindez egyáltalán nem jelenti azt, hogy helytelen a civilek megjelenése a politikában. Sőt, egyáltalán nem. De tudni és érteni kell, hogy miközben a politikusi hivatást betöltő konkrét személyt le lehet váltani valaki mással, de a politikust, mint közéleti funkciót nem lehet kicserélni a civilség közéleti funkciójára.
A politikai szerepben pedig mindenki politikus lesz függetlenül attól, hogy minek nevezi önmagát. A politikusnak pedig a politika történelmi, társadalmi, kulturális rendszeréből fakadó alapnormáinak kell megfelelnie akkor is, ha esetleg – hamisan vagy hazug módon – a »civil politikus« pózában tetszeleg.
Az alkotmányos parlamentarizmust, a demokratikus jogállamot támogató demokraták szembehelyezkednek a politikaellenes klisékkel, megalapozatlan kísérletekkel, köztük a politikát a civilséggel helyettesíteni kívánó hazugságokkal is.”
(Gyurcsány Ferenc/Facebook)
